Orbán levelet küldött a külhoni magyar állampolgároknak

Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe.

2013. február 10., 15:172013. február 10., 15:17

2013. február 10., 16:132013. február 10., 16:13

 A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került. A levélben Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. „Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban\" – írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. „Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe\" – fogalmazott. Ehhez azonban – folytatta a kormányfő – „tudnunk kell egymásról\", és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt. Hozzátette, a miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően – mint adatkezelő – megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH), valamint a Magyar Posta Zrt.-vel. A sajtófőnök megerősítette, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés