Nézőpont Intézet: 57 százalék örülne a Fidesz kétharmados többségének

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett az első forduló eredményével. 57 százalékuk úgy véli: az ország szempontjából „inkább jó lenne”, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne.

Szőcs Lóránt

2010. április 21., 16:102010. április 21., 16:10

2010. május 05., 12:592010. május 05., 12:59

Galéria
Az intézet legfrissebb választáskutatásából kiderül: 27 százalék „inkább rossznak” tartaná, ha a Fidesz alkotmányozó többségre tenne szert, 16 százalék pedig nem tudja megítélni, vagy nem válaszolt.

Ezzel rekordot ért el a Fidesz kétharmados többségének támogatottsága, így a szocialisták Orbán Viktor „túlhatalmát” megakadályozni szándékozó kampánya nem sok sikerrel kecsegtet – áll a Nézőpont elemzésében.

A felmérés szerint a Fidesz-szavazók 95 százaléka elégedett az április 11-ei eredményekkel, míg a szocialista szimpatizánsok háromnegyede elégedetlen. A jobbikosok 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy örül az eredménynek, 43 százalékuk viszont csalódott. Érdekesség, hogy az LMP táborának mindössze 39 százaléka mondta magát elégedettnek, 47 százalék viszont elégedetlen a voksolás eredményével.

Mivel a választóknak feltett kérdés nem kizárólag kedvelt pártjuk szereplésének megítélésére vonatkozott, hanem az első forduló értékelésére, így valószínűsíthető, hogy a Jobbik szimpatizánsainak körében a túl magas elvárások vezettek csalódottsághoz, az LMP-szavazók közel fele viszont az összeredmény, elsősorban a Jobbik viszonylag jó szereplése miatt lehet elégedetlen – olvasható az elemzésben.

A Nézőpont Intézet kutatása rámutat, hogy az első fordulóban szavazó megkérdezettek negyede bevallása szerint csak jobb híján választotta azt a pártot, amelyre voksolt. Ez az arány az LMP táborában a legmagasabb, 55 százalékos. Az MSZP szimpatizánsainak 29, a Jobbik támogatóinak 21, a Fidesz szavazóinak 15 százaléka voksolt „jobb híján” – írja az MTI.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés