
Fotó: Veres Nándor
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román miniszterelnöknek címzett nyílt levélben nemzetközi egyezmények idézésével támasztotta alá a Székelyföld területi autonómiájának igényét.
2014. június 21., 14:312014. június 21., 14:31
A nyolcoldalas dokumentumban az SZNT elnöke megköszönte az elnöki kancellária válaszát a székely szabadság napján március 10-én elfogadott petícióra, ám vitába szállt a válasz szinte valamennyi megállapításával.
Az Európa Tanács (ET) dokumentumaiból idézte, hogy Románia az ET-tagság elnyerésekor vállalta: „kisebbségvédelmi politikáját az 1993/1201-es ajánlásra alapozza”. Az ajánlás a tömböt alkotó kisebbségek jogaként veszi számba az autonóm közigazgatási szervek létrehozását vagy a különleges státust.
Izsák Balázs arra kérte a miniszterelnököt, vizsgálja felül a kormánynak azt az álláspontját, miszerint semmi nem írja elő számára az autonómia biztosítását, és erősítse meg, hogy Románia be fogja tartani az ET-tagság elnyerésekor tett, majd a román-magyar alapszerződésben megerősített vállalásait.
„Az államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak a tiszteletben tartása a stabilitás alapvető tényezője; ezek tagadását, vagy félreértelmezését a nemzetközi közösség elutasítja” – áll a levélben. Izsák Balázs elismerte, hogy nincsen olyan nemzetközi norma, mely előírna az államoknak bizonyos területi közigazgatási felosztást, de hozzátette, számtalan nemzetközi dokumentum írja elő, hogy a területi közigazgatás átszervezése során milyen elveket kell tiszteletben tartani.
A Románia által 2007-ben ratifikált Regionális és kisebbségi nyelvek chartájának, az 1995-ben ratifikált Kisebbségvédelmi keretegyezménynek, az 1997-ben elfogadott Helyi önkormányzatok európai chartájának, valamint a román-magyar alapszerződésnek a vonatkozó cikkelyeit idézve jelentette ki, hogy az ország területi átszervezésekor tekintettel kell lenni a kulturális, nyelvi szempontokra.
Izsák Balázs az Európai Unió statisztikai régióinak a kialakítási elveit is idézte, amelyek között a történelmi és kulturális szempontok is szerepelnek. Megemlítette, noha az EU azt kéri, hogy a régiókat úgy alakítsák ki, hogy egy-egy régió lakossága 800 ezer és 3 millió közötti legyen, éppen a történelmi és kulturális szempontok alapján is lehetővé teszi, hogy kisebb régiók is létrejöjjenek. Példaként a mindössze 130 ezer lakost számláló olaszországi Valle d\'Aosta régiót hozta fel, melynek kialakításánál a régió francia kultúráját vették figyelembe.
Az SZNT elnöke adatokkal bizonyította, hogy a székelyföldi Kovászna és Hargita megyéknek a romániai Közép-régióba való beillesztése a két megye gazdasági leszakadását eredményezte.
Izsák Balázs félremagyarázásnak tekintette, hogy a kormány az „etnikai kritériumok” és az „szegregáció elvének” az elutasítása jegyében érvel a székelyföldi autonómiatörekvések ellen. Megemlíti, hogy az önmagát székely közképviseleti testületként meghatározó SZNT dokumentumaiban nem szerepelnek ezek a fogalmak.
A Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedését leíró törvény viszont a megyék meghatározásánál a földrajzi, gazdasági, és társadalompolitikai szempontok mellett a lakosság etnikai, kulturális és hagyományos kapcsolatait is számba veszi. Izsák Balázs úgy vélte, a román kormány a magyar közösségnek a román törvények által is szentesített szerzett jogainak az eltörlésére készül.
Az SZNT elnöke sérelmezte, hogy a román kormány következetesen a nemzetközi kötelezettségek hiányára hivatkozik a kisebbségpolitikában. „Tényleg nincsen arra lehetőség, hogy Románia (...) a nemzetközi egyezmények által megszabott kisebbségvédelmi előírásokon minimális teljesítésén túlmenő erőfeszítéseket tegyen?” – tette fel a kérdést.
A román kormány az SZNT márciusi petíciójára adott válaszában június elején közölte: „Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, amely szerint etnikai alapú területi autonómiát vagy bármilyen kollektív jogot kellene biztosítania a kisebbségeknek. A nemzetközi jog csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait szentesíti, amelyeket másokkal együtt is lehet gyakorolni.”
A miniszterelnöki hivatal közkapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatósága által kibocsátott dokumentum a román kormány által adott első érdemi válasz a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!