Fotó: Veres Nándor
Magyarország továbbra is a román-magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére – hangsúlyozta a Krónikának adott, a napilap szerdai számában megjelent interjúban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2013. február 13., 17:372013. február 13., 17:37
A lap utalt rá, hogy az államtitkár jelképes agressziónak nevezte a román hatóságoknak a székely zászló kitűzése ellen foganatosított intézkedéseit egy budafoki rendezvényen és megkérdezte, hogy akkor is ilyen keményen fogalmazott volna, ha előre tudja, milyen reakciókat vált ki Bukarestben. Németh Zsolt válaszában megjegyezte, hogy szeretett volna finomabban fogalmazni. Hozzátette azonban, hónapok óta folyik a román kormány helyi képviselőinek a harca a székely zászló ellen, a fellépésük pedig tagadja a székelyek jogát a saját jelképeikhez, ami a mai Európában elfogadhatatlan és életidegen.
„Egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e, vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek” – mutatott rá Németh Zsolt. Az államtitkár megemlítette, nemcsak az Európai Unió más országaiban teljesen megszokott a regionális identitás és annak szimbólumrendszere, hanem Romániában is csak a székelyektől vitatják el ezt a jogot. Hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy Magyarországon valaki a román lakosságú községekben a hivatalos épületekre, iskolákra kihelyezett román zászlók leparancsolásáért szálljon síkra.
A Krónika felvetésére, hogy Bukarest tavaly Szerbia uniós tagjelöltségének a megakadályozásával próbálta elérni, hogy Belgrád tegyen konkrét lépéseket a Szerbiában élő román (vlach) kisebbség helyzetének javításáért, most meg az ország belügyeibe való beavatkozásnak tekinti a székely zászlóval kapcsolatos budapesti nyilatkozatokat, Németh Zsolt kijelentette: „A kettős mérce alkalmazása nem szép dolog, ráadásul a belügyekbe való beavatkozás vádja kicsit talán idejét múlta is. Én hiszek abban, hogy tudunk ebben az ügyben is párbeszédet folytatni a román barátainkkal.”
A székelyföldi autonómiaigényre vonatkozó kérdésre az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Székelyföld autonómiája nem irányulna a románok ellen. „Attól, ha a magyar nyelv egyenrangúvá válik a románnal, ők még ugyanúgy boldogulhatnak anélkül, hogy beszélnének magyarul, a közigazgatásban a román nyelv nem veszti el a szerepét. Megszűnik viszont egy olyan dolog, ami ma mérgezi a kapcsolatokat, és amivel a magyarokat naponta szembesítik: nevezetesen hogy nyelvük, jelképeik alacsonyabb rangúak, idegenek szülőföldjükön vagy akár tiltottak, büntetést érdemlőek” – fogalmazott Németh Zsolt. Hozzátette, a jogegyenlőség, az otthonosság érzésének megteremtésével Románia nem lesz kevesebb, hanem több, gazdagabb, a kétoldalú kapcsolatok pedig tehermentessé válnak, ami kölcsönös érdek.
Ezzel egy időben Martonyi János külügyminiszter a budapesti InfoRádió Aréna című műsorában kedden a székely zászló ügyéről kifejtette, Magyarországnak van egy elvi álláspontja: az emberi jogok felől közelítik meg a kérdést. „Egy közösséghez tartozást nem kell eltitkolni, alapvető jog, hogy olyan szimbólumokat használjanak, amelyek a közösséghez tartozást fejezik ki” – emelte ki a külügyminiszter. Mint mondta, Románia szerint ez azonban a középületekre nem vonatkozik, pedig ez nem lehet gond a 21. századi Európában.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) pénteken egy közleményben bejelentette, hogy a tanévkezdés előtt ellenőrzéseket tart a tanszereket és iskolai egyenruhákat forgalmazó üzletekben.
A brassói nemzetközi repülőtér utasforgalma pénteken elérte a 200 ezret, ami alkalmat adott a létesítmény vezetőinek a mérlegkészítésre.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken bejelentette: a Marcel Ciolacu vezette kormány megemelte a szociális juttatásokra jogosító jövedelemhatárokat.
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy külön nyugdíjtörvényt dolgoznak ki a fogyatékkal élők számára, amelyik tiszteletben tartja a munkájukat és tisztes megélhetést biztosít számukra – írja az Agerpres.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön bejelentette, hogy a párt országos politikai bürója őt választotta államfőjelöltnek, és ezt a döntést az országos tanács is jóvá fogja hagyni.
Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiuleștiben – az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Szerdai ülésén a kormány meghosszabbítja a helyi fejlesztések országos program (PNDL) időtartamát.
Viharban, villámcsapás esetén nem szabad a földre feküdni, vízfelület mellett tartózkodni, se magas fa alá beállni, sem egymás mellett maradni. De akkor mit kell tenni?
A kormány nem fontolgatja az adóemelést, ugyanakkor folytatja az országos adóhatóság (ANAF) digitalizálását, a költségvetési bevételek növelését és a közkiadások reformját – jelentette be hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében vasárnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani – közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform.
szóljon hozzá!