
Házi őrizetben marad az erdő-visszaszolgáltatási ügyben korrupcióval gyanúsított sepsiszentgyörgyi Ördög András Lóránd bíró, miután a legfelsőbb bíróság elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 30 napos előzetes letartóztatására vonatkozó javaslatát.
2014. december 10., 19:462014. december 10., 19:46
A nem jogerős ítélet alapján így a gyanúsított további 30 napig házi őrizetben marad. Amint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség azzal gyanúsítja a sepsiszentgyörgyi bírói testületet, amelynek Ördög is tagja volt, hogy jogtalanul ítélt meg 43 227 hektár erdőt Gheorghe Paltin Sturdzának, ezzel több mint 303 millió eurós kárt okozva az állami erdészetnek.
A korrupciós botrányban már letartóztatták Viorel Hrebenciuc volt képviselőt és fiát, ugyanakkor Ioan Adam képviselőt, Ilie Sârbu szociáldemokrata szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják. A DNA közleménye szerint Ördögöt súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítják.
Azzal indokolták előzetes őrizetbe vételét, hogy 2010-ben az irodájában átvett 10 ezer eurót Ioan Adam ügyvédtől, ezután a bírói testület helyt adott a Sturdza erdő-visszaszolgáltatási ügyben a per újratárgyalási kérésének.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!