
A Magyar Posta Zrt. megvizsgálta a román posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket és feltételeket, ezek ismeretében úgy döntött, hogy abban nem vesz részt – közölte a társaság a hétvégén.
2013. március 03., 14:312013. március 03., 14:31
A döntést indokolva a közleményben hangsúlyozták: a Magyar Posta elsődleges feladata 2013-ban a társaság pozícióinak megerősítése a liberalizált magyar piacon. 2013. január elsejétől kilenc másik uniós tagállam mellett Magyarországon is megnyílt a postai szolgáltatások piaca. „A Magyar Posta Zrt. az elmúlt időszakban elkezdte a felkészülést a liberalizált környezetben való működésre, és az idei évre hazai pozícióinak megerősítését tűzte ki célul, ezért jelenleg jelentős nemzetközi akvizíciót nem tervez\" – áll a közleményben.
A Ponta-kormány hétfőn hirdette meg a posta privatizációját, az állam 51 százalékos többségi részvénycsomagot bocsát áruba. A távközlési miniszter által közölt ütemterv szerint március 11-étől lehet megvásárolni a privatizációs dossziét a minisztérium székhelyén 50 ezer euróért. A befektetők – akik csak jogi személyek lehetnek – április 11-ig tehetnek ajánlatot, amelyben jelzik részvételi szándékukat a liciten.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!