
Nem változott, 5,25 százalék maradt csütörtökön az alapkamat – közölte a központi bank az igazgatótanács ülése után.
2013. március 28., 18:442013. március 28., 18:44
A jelenlegi kamat tavaly május óta van érvényben. Akkor csökkentette a központi bank a történelmi mélypontnak számító 5,25 százalékra az alapkamatot egy többhónapos mérséklési folyamat nyomán, ami akkor főként belpolitikai okok miatt torpant meg.
A központi bank csütörtöki döntése összhangban van az elemzők várakozásával. Újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést csak az év utolsó negyedében tartanak valószínűnek. A jegybank a viszonylag magas infláció miatt óvatos. 2012 végén 5 százalék volt az éves infláció Romániában, ami jóval meghaladta a jegybank 2–4 százalékos inflációs célját. A központi bank inflációs célja az idén 1,5–3,5 százalék, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 3,7 százalékra számít 1,5 százalékos gazdasági növekedés mellett. Februárban lassult az infláció, hiszen 5,63 százalékra csökkent az előző havi 5,97 százalékról.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!