Miért is alkotmányellenes a nyugdíjcsökkentés?

A nyugdíjakat a hozzájárulás elve alapján állapították meg, így elnyert jognak számítanak, ennek csökkentése időszakosan sem elfogadható – tette közzé hivatalos formában is az Alkotmánybíróság pénteki döntését.

Szőcs Lóránt

2010. június 29., 16:252010. június 29., 16:25

2010. július 06., 16:252010. július 06., 16:25

Galéria

„A társadalombiztosítási alapba befizetett összegekkel, az illető személy gyakorlatilag elnyerte a jogot, hogy a hozzájárulás elve alapján megkapja az így kiszámított összeget. Így a hozzájárulás elve a nyugdíjjogosultság lényege, a kivételek, azaz, hogy az állam fizetési kötelezettségének akár időszakos felfüggesztése a nyugdíjhoz való jog lényegét sérti” – állítják az Alkotmánybíróság bírái a pénteki döntésük indoklásában. Az alkotmánybírák szerint a fizetésekkel ellentétben, ahol az indoklás helyes volt, amikor a kormány az alkotmány 53-as szakaszára hivatkozott, a nyugdíjak nem csökkenthetők akkor sem, ha az állami költségvetésnek kifizetési nehézségei vannak.

„Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a költségvetés nehézségei nem szembeállíthatóak a nyugdíjhoz való joggal, a nyugdíj értéke, a nyugdíjhoz való alkotmányos jog nem függhet attól, hogy az állam rosszul kezelte a költségvetést” – jegyzik meg a közleményben. A nyugdíjak és fizetések közti különbségél megjegyzik, hogy a nyugdíj az alkotmányban alapvető jogként szerepel.

„Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nyugdíj – az érintett személy aktív évei alatt – előzetesen megszerzett jog, mivel a törvény kötelezi az illetőt a társadalombiztosítási alaphoz való hozzájárulásra, ahová jövedelmének bizonyos százalékát köteles befizetni. Így az állam is kötelezi magát, hogy az illető életének passzív szakaszában fizeti a nyugdíjat, amelyet a hozzájárulás mértéke alapján állapítanak meg, és a két kötelezettség kötelező, szétbonthatatlanul kötődik egymáshoz” – állítják az Alkotmánybíróság bírái. Ugyanakkor elismerik, az állam „újragondolhatja” a jövőben a nyugdíjrendszert, de „továbbra is a hozzájárulás elvét kell alapul vennie”.

Az Alkotmánybíróság szerint a rendszer újragondolása csakis a haszonélvezők javára történhet, mert ha kisebb összeg jön ki a korábbinál, akkor az állam köteles a már megállapított nagyobb összeget kifizetni. „Ez a rendelkezés a nyugdíjasok érdekeit hivatott védeni, az Alkotmány 47-es cikkelyének 2-es bekezdése teljesíteni kell a jogosult törvényes és jogos igényét” – állítják a bírák.

Az alkotmánybírák bizonyos szerkesztési hiányosságokat is megállapítanak. Úgy vélik, alkotmányellenes és nem egyértelmű a nyugdíjpont értékének csökkenése, új törvénnyel lehetne újra megemelni 2011 január elsejétől, hogy elérjék a jelenlegi értéket, s így különbség alakulhatna ki a már létező illetve ezután kiszámított nyugdíjak között. Mi több arányaiban a 9-es cikkely 1-es szakasza alapján megállapított nyugdíjak kisebbek lennének, mint a 2. cikkely 2-es szakasza alapján megállapítottak, és ez a bírák szerint elfogadhatatlan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés