Merre tart a magyarországi e-kereskedelem?

Az utóbbi évek az elektronikus kereskedelem jelentős növekedését és fejlődését hozta el Magyarországon és Romániában is. Az online értékesítés növekedési üteme messze megelőzi a hagyományos kiskereskedelem bővülését, ráadásul a prognózisok is dinamikus növekedést vetítenek előre.

2019. április 09., 12:002019. április 09., 12:00

Megélénkülhet a magyar webáruházak külföldi terjeszkedése, újra elsődleges célpiaccá válhat Románia; az eDigital.ro webáruházat akár több tőkeerős magyarországi konkurens követheti a következő három évben.

A környezet kifejezetten kedvező a webáruházak számára, illetve mindazoknak, akik online bolt nyitását tervezik.

Szakértők szerint a magyar e-kereskedelem kategóriái jellemzően 2017-ben és 2018-ban érték el a növekedési sebesség plafonját; ez azt jelenti, hogy

a korábban folyamatosan gyorsuló növekedés kismértékű lassulásra vált, ennek ellenére a bővülés továbbra is dinamikus és messze megelőzi a kontinens átlagát.

A növekedés motorját továbbra is a vásárlási gyakoriság növekedése szolgáltatja, vagyis az online vásárlók egyre inkább elkötelezettek az internetes rendelés iránt. Hozzávetőlegesen 3,2 millió online vásárlóról beszélhetünk, akik átlagosan havonta egy rendelést bonyolítanak. A növekedéshez kisebb mértékben hozzájárul az átlagos megrendelési érték növekedése is.

A szegmens növekedése kiélezte a konkurenciaharcot is, ami a piacvezető szereplők árversenyében mutatkozik meg leginkább.

A korábbi években az öldöklő árverseny elsősorban a főszezonra korlátozódott, illetve néhány kampányidőszakban tapasztalhattuk, mára azonban állandósulni látszik. A nagy webáruházak gyakorlatilag minden hétre tartogatnak valamilyen általános vagy tematikus leárazás kampányt, ezzel állandó árversenyt teremtve a magyar e-kereskedelemben.

A piac kis szereplői ezzel természetesen nem tudnak versenyezni, hiszen az erőforrásaik nem alkalmasak a nagy akciók kiszolgálására.

A közepes méretekkel rendelkező cégek képesek ugyan ideig-óráig finanszírozni a leárazásokat, ám ezt rendszerint csak a saját profitrátájuk kockáztatásával tudják megtenni.

Ha a tranzakciókat nem követi visszatérő vásárlás, a kampány könnyedén a visszájára sülhet el.

A piacvezető webáruházak viszont a mögöttük álló gyártói és beszállítói kapcsolatokkal könnyedén szervezhetik a saját leárazás kampányaikat. Részben ez magyarázza, hogy egyre inkább nő a vezető e-kereskedők piaci részesedése;

a tíz legnagyobb magyarországi webáruház a teljes e-kereskedelem csaknem 40 százalékát bonyolítja!

Mindeközben a kiskereskedelem jelentős átalakuláson megy keresztül. Korábban amerikai szakírók a hagyományos offline boltok halálát jósolták, azonban egyértelműen látszik, hogy téves következtetésekre épült a gondolatmenet. A tévedés abból a felvetésből származott, miszerint a Z-generáció tagjai törvényszerűen az e-kereskedelem felé fordulnak, hiszen a digitális kor gyermekeiként nem is tehetnek máshogyan…

Ez alapvető tévedésnek bizonyult, hiszen

épp a tinédzserek és a húszas éveik elején járó fiatal felnőttek számára a vásárlás nem csupán a szükséges holmik megszerzését jelenti, hanem szórakozást is.

A klasszikus vásárlás sokszor szórakozással, gasztronómiai élményekkel, játékkal vagy kultúrával párosul, tehát túlmutat a bemegy-kiválaszt-kifizet cikluson.

A kisebb webáruházak számára sok esetben kihívást jelent a piaci trendek követése, viszont rendelkezésükre állnak olyan marketing csatornák, amelyek segítségével megőrizhetik a piaci részesedésüket. Az ár-összehasonlító oldalak (Árukereső, Árgép) rendszerint biztos forgalmi forrást eredményeznek számukra, habár jelentős hirdetési költséget emésztenek fel.

Szerencsére ezen a piacon felbukkannak olyan szereplők, amelyek ingyenes szolgáltatást nyújtanak. Szakértők szerint a dinamikusan fejlődő magyarországi e-kereskedelem számos kihívás elé fogja állítani a webáruházakat, ugyanakkor kiváló növekedési lehetőséget is tartogat számukra, amennyiben sikerrel veszik az eléjük görgetett akadályokat.

(X)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić

Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić
2026. augusztus 27., csütörtök

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek

Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.

Elhunyt Dolly Parton énekesnő
Elhunyt Dolly Parton énekesnő
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés