
Fotó: Kristó Róbert
A fővárosi közegészségügyi igazgatóságon történt ellenőrzések nyomán, Cseke Attila egészségügyi miniszter kedden, július 27-én leváltotta tisztségéből conf. dr. Daniel Popescut, aki eddig a Bukarest Municipium Közegészségügyi Igazgatóságának vezetője volt. A leváltás oka: súlyos vétségek a humánerőforrás-menedzsmentben, törvénytelen alkalmazások és a törvényes előírások megszegése az alkalmazottak besorolásában.
2010. július 27., 17:202010. július 27., 17:20
Fotó: Kristó Róbert
Ugyanakkor, a miniszter elrendelte a személyzeti igazgatók fegyelmi kivizsgálását, valamint azt, hogy a két törvénytelenül alkalmazott jogász fizesse vissza az illegálisan felvett pénzt. Mindezt annak az ellenőrzésnek a nyomán, amelyet 2010. július 3–11. között végzett a szaktárca ellenőrző testülete a fővárosi egészségügyi igazgatóságon a minisztériumba érkezett bejelentések alapján.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy az alkalmazottak egy részének nem volt munkaköri leírása, a közalmalmazottakat nem versenyvizsgával vették fel, amint azt a törvény előírja, illetve többeket jogtalanul alkalmaztak, értékeltek, léptettek elő vagy helyeztek át. Az egyáltalán létező munkaköri leírásokon nem szerepel az alkalmazott aláírása vagy a tudomásul vétel dátuma, a dokumentumokat nem ellenjegyezte az intézmény képviselője.
Az igazgatóságon többeket úgy vettek fel közalkalmazotti munkakörbe, hogy ehhez nem kérték a Köztisztviselők Országos Ügynökségének jóváhagyását, amint a törvény előírja, és versenyvizsgát sem szerveztek, a meghatározott időre betöltött állások esetében sem tartották be a Munkatörvénykönyv előírásait.
Például, az egyik jogászt nem versenyvizsgával, hanem az igazgató szóbeli utasítására vették fe, a jogi jóváhagyást pedig az érintett felesége adta meg, aki szintén az intézmény alkalmazottja, bár egyikük esetében sem tudták igazolni az alkalmazáshoz szükséges versenyvizsga meglétét, sem azt, hogy a szaktárcától kérték volna az ideiglenesen megüresedett posztokra a versenyvizsga kiírását. A személyzeti dossziékból hiányoztak olyan kötelező papírok, mint a büntetlenségi igazolás vagy az munkaképességi orvosi bizonylat.
A fővárosi egészségügyi igazgatóságokon olyan alkalmazottakat is találtak, akik meghaladták a törvényes nyugdíjkorhatárt, illetve olyanokat, akik nem közölték írásban döntésüket, hogy a nyugdíj vagy a fizetés folyósítását választották – tájékoztat az egészségügyi minisztérium sajtószolgálata.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!