Mától lép érvénybe a Munkatörvénykönyvet módosító jogszabály, amely előírja, hogy az alkalmazók 3000 és 4000 lej közötti bírságot kapnak minden olyan alkalmazott után, akit „feketén”, azaz törvényes munkaszerződés nélkül dolgoztatnak – írja a Munkaügyi Felügyelőség közleménye.
2009. november 16., 21:352009. november 16., 21:35
Korábban ugyanezért a törvénytelenségért 1500 és 2000 lej pénzbüntetést róhattak ki a munkaügyi felügyelők.
A közlemény ezenkívül arra is kitér, hogy az illető hatóság összesen 4,7 millió lej bírságot szedett be októberben. A 8 763 ellenőrzés során 10 352 szankciót róttak ki, és kétezernél több feketén dolgoztató munkaadót büntettek meg.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban, melyet az MTI szemlézett.
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában.
Visszatért a kánikula július végére, idén pedig még az is lehet, hogy nem is volt ennél melegebb nap, mint a szombati. Magyarországon a napi és a szezonális melegrekord is megdőlt.
76 évesen elhunyt Ozzy Osbourne rocklegenda, a Black Sabbath frontembere, aki később szólókarrierjével is világhírnevet szerzett magának.
A román és a holland hatóságok emberkereskedelem és pénzmosás gyanújával előállítottak tizenhárom embert, akik romániai nőket kényszerítettek prostitúcióra Hollandiában.
A román hadsereg légtérfigyelő rendszere hétfő hajnali 3 óra körül több kisebb légi célpontot jelzett az ukrán légtérben, a román határtól északra, Máramaros és Suceava megye közelében – adta hírül hétfőn a védelmi minisztérium.
Donald Trump amerikai elnök a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva kijelentette, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.
Az Axiom–4-küldetés négyfős legénysége hétfőn befejezte küldetését a Nemzetközi Űrállomáson, délután elhagyja annak fedélzetét.