
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei hétfőn abban, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni.
2010. április 20., 16:302010. április 20., 16:30
2010. május 05., 12:582010. május 05., 12:58
A miniszterek rendkívüli, videókapcsolaton keresztül lebonyolított tanácskozást tartottak a lassacskán milliárdos gazdasági károkat okozó és utasok millióinak programját felborító helyzetről. Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési felelőse ezt követően bejelentette, a megállapodásnak köszönhetően kedd reggeltől fokozatosan növekedni fog a felszálló gépek száma.
José Blanco spanyol közlekedési miniszter madridi sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a lépcsőzetes légtérnyitás kedd reggel, közép-európai idő szerint nyolc órakor lép hatályba. A megállapodás alapján a légteret három zónára osztják: tiltott, akadálytalanul repülhető és kockázatosnak minősített körzetekre, az egyes zónák határait pedig mindig az adott országra jellemző meteorológiai viszonyok és a felhőzet függvényében határozzák meg a nemzeti közlekedési hatóságok.
Kallas esti brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, továbbra sem lehet olyan kompromisszumot kötni, amely a biztonság rovására menne. Ragaszkodik az EU emellett ahhoz is, hogy minden döntést tudományos alapon, szakértői elemzések után hozzanak meg. Szintén egyetértés volt abban, hogy az eddigieknél nagyobb koordinációra van szükség az EU-tagországok között, beleértve a kockázatelemzést is.
Kallas megerősítette, hogy a brüsszeli bizottság fokozottan figyel az utasok jogaival és kezelésével kapcsolatos problémákra. Jelezte: a miniszterek külön kérték a végrehajtó testülettől, hogy segítse a külföldön maradtak hazajutását – tette hozzá. Blanco bejelentette, hogy a közlekedési miniszterek hamarosan újabb rendkívüli ülésen vitatják meg a légtérzár gazdasági következményeit. Camiel Eurlings, a holland közlekedési tárca vezetője az egyeztetés után azt közölte, hogy országa már mások előtt, hétfő estétől felszámolja a légtérkorlátozások egy részét, megindítva az utasforgalmat is az amszterdami nemzetközi repülőtérről.
Romániában hétfőn este megint tilalmat hirdettek
Romániában a tegnap ismét korlátozást vezettek be, mivel egy újabb vulkáni hamufelhő érkezett a légtérbe. A meteorológusok előrejelzései alapján ez a felhő kedden 21 órakor hagyja el az ország légterét, viszont csütörtökre egy újabb felhő érkezését látják elő.
A korábbinál kevesebb hamut lövell ki az izlandi vulkán
Az egész Európában légiközlekedési káoszt okozó izlandi vulkán továbbra is aktívnak mutatkozik, de egyre kevesebb hamut lövell ki magából – közölték kedden izlandi szakemberek. A szigetország meteorológiai intézetének jelentése szerint a vulkáni tevékenység folyamatos, de a kiáramló hamu már alacsonyabban lebegő felhőt képez. Egy pilóta jelentésében arról számolt be, hogy a hamu 5 ezer méter magasságig áramlik fel. Korábban a vulkáni anyag elérte a 6 ezer méteres magasságot is – írja az MTI.
Sigtrudur Arnsdottir földrajztudós a brit hírügynökségnek elmondta: a legfrissebb felmérések szerint a korábbinál nagyobb mennyiségű láva képződött. Björn Einarsson meteorológus ehhez hozzáfűzte: a láva mennyiségének a növekedése azt jelenti, hogy a tűzhányó kevesebb hamut lövell ki magából. A földlökések ereje a vulkán belsejében valamelyest erősödött, de nincs jele annak, hogy ez a hamu mennyiségének növekedését idézné elő, hanem inkább a tűzhányó lávatermelő kapacitását fokozza – hangoztatta a szakember.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.