A tengeri út helyett marad a vasúti és a közúti szállítás
Fotó: MTI/Vajda János
A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői – jelentette be Galacon tartott találkozó eredményeit összegezve a hétvégén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
2023. augusztus 13., 11:522023. augusztus 13., 11:52
A résztvevők annak kapcsán kerestek alternatív útvonalat az ukrán élelmiszer-kivitelre, hogy az elmúlt hetekben Oroszország dróntámadásokat intézett Ukrajna folyami kikötői, a Duna-parti Reni és Ismail ellen.
Grindeanu szerint a Sulina-csatorna (a Duna-delta középső ága) maradt az egyedüli használható vízi út az ukrajnai áruforgalom számára, ugyanakkor a romániai szárazföldi – vasúti és közúti – infrastruktúra fontosságát is hangsúlyozta. A miniszter azt ígérte, hogy Románia a jelenlegi havi kétmillió tonnáról négymillió tonnára növeli szállítási kapacitását a közeljövőben.
Magda Kopczynska, az Európai Bizottság mobilitási és közlekedési főigazgatóságának vezetője szerint Ukrajna a gabonaexport 60 százalékát a szolidaritási folyosókon keresztül bonyolította le, ezek közül pedig a Dunán és konstancai fekete-tengeri kikötőn keresztül vezető útvonal bizonyult a „leghatékonyabbnak”.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
szóljon hozzá!