
Joe Biden és Donald Trump. Ki fogja vezetni az Amerikai Egyesült Államokat a következő négy évben?
Fotó: Székelyhon-montázs
Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét - jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.
2020. november 04., 09:452020. november 04., 09:45
2020. november 04., 09:462020. november 04., 09:46
Biden úgy fogalmazott: a demokraták „jó úton haladnak a győzelem felé”. Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket. „Győzni fogunk” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet.
Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban – az addigi választási eredmények alapján – 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött.
Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök – aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio – szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: „Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni”.
Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni.
Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott: „nagyot győztünk”.
Bár az úgynevezett csatatér-államokban még tart a szavazatok számlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket az Egyesült Államokban zajló választásokon. A jelenleg republikánus többségű szenátusért éles küzdelem folyik.
Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának. Egyúttal jelezte azt is, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.
A szövetségi törvényhozásban teljesen megújították a 435 tagú képviselőházat, a szenátusnak azonban csak egyharmadát választották újra.
Érdekességként kiemelte az amerikai sajtó, hogy bekerült a törvényhozás alsóházába a szélsőséges összeesküvés-elméleteket terjesztő QAnon-mozgalom egyik támogatója, Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony, aki sima győzelmet aratott Georgia államban, miután demokrata párti riválisa személyes okokból visszalépett a jelöltségtől. A politikus jelöltsége ellen eleinte a Republikánus Párton belül is voltak tiltakozó hangok, Trump azonban határozottan támogatásáról biztosította.
Greene nyíltan támogatja a korábban többnyire csak az internet „sötét bugyrában” jelen lévő QAnon-mozgalmat, amelynek egyik elmélete szerint sátánista csoportok gyermekek globális szexkereskedelmét szervezik, és szövetkeznek Donald Trump megbuktatására.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
szóljon hozzá!