
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két nap alatt 14 533 bírságot rótt ki a rendőrség, összesen több mint ötmillió lejre büntettek – tájékoztatta szombaton az Agerpres hírügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye.
2018. április 07., 12:562018. április 07., 12:56
A közlemény szerint április 5-én és 6-án összesen 8786 rendőr dolgozott az állampolgárok biztonságának védelmében, a csendháborítás és társadalomellenes tettek megelőzésének érdekében. 640 ellenőrző akciót szerveztek, és 6281 eseménybe avatkoztak be, amelyből több mint 5000-et a 112-es egységes sürgősségi hívószámon jelentettek az állampolgárok.
Az akció során 1533 bűncselekményt állapítottak meg, melyből 274 esetben tetten érték az elkövetőket.
A kihágások észlelését követően a rendőrök 14 533 pénzbírságot róttak ki 5 216 154 lej értékben, és 100 ezer lej értékben koboztak el javakat.
A közlekedési szabályok elleni vétségek miatt 818 sofőrnek vonták be gépjárművezetői engedélyét és 276 gépjárműnek a forgalmi engedélyét.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
szóljon hozzá!