Már tanévkezdés napján belehúznak

Daniel Funeriu oktatási miniszter szombaton, a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon elmondta: kérte, hogy szeptember 9-ig az összes iskolában készítsék elő az órarendeket, hogy már a tanév első napján legyen tanítás. Szerinte ez a rendszer hitelességéhez járulna hozzá.

Szőcs Lóránt

2010. augusztus 29., 17:142010. augusztus 29., 17:14

2010. augusztus 29., 18:152010. augusztus 29., 18:15

Galéria
„Arra kértük a főtanfelügyelőket, hogy szeptember 9-ig legyenek előkészítve az órarendek, hogy a tanév első napján, szeptember 13-án már legyen tanítás, mert úgy gondolom, hogy a legfontosabb üzenet, amelyet a rendszer közvetíthet a tanügy hitelességének helyreállítása érdekében, az a komolyság, a nagy fegyelem, végső soron tehát a normalitás” – nyilatkozta Daniel Funeriu.

A tanügyminiszter azt is megjegyezte, hogy a tanévnyitót az iskolák legtöbb fél óra alatt intézzék el, így szerinte már az első napon be lehet tartani az órarendet.

Ugyanakkor Funeriu elmondta, hogy az ország legtöbb iskolájának van egészségügyi működési engedélye, vagy folyamatban van ezen engedély beszerzése, és nem kell eltúlozni a létező problémákat.

„Vannak problémák, ezt el kell mondani, de úgy gondolom, hogy túloznunk sem kell. Nagyon sok jól felkészült iskolát láttam a helyi hatóságok erőfeszítéseinek köszönhetően. A minisztérium több mint egymillió lejt különít el az iskolák felújítására, de itt nagyon kell vigyáznunk, hogy ne pazaroljunk. Például egy olyan iskola felújítása, amely néhány év múlva bezár a diákok hiánya miatt, pazarlásnak minősülne. A minisztériumban nagyon alapos felméréseket végeztünk, és a pénzek, amelyeket eddig és ezután is az iskolák felújítására szánunk, pontosan oda mennek, ahol leginkább szükség van rájuk” – emelte ki a miniszter.

Funeriu hangsúlyozta: azt vállalta fel, hogy Romániában a gyerekek több mint 85 százaléka működési engedéllyel rendelkező iskolákban tanuljon, vagy olyan iskolákban, ahol a működési engedély beszerzése folyamatban van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
2026. augusztus 12., szerda

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt

459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt
2026. augusztus 11., kedd

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba

A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba
2026. augusztus 11., kedd

Önkéntes életmentőket keresnek

Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.

Önkéntes életmentőket keresnek
Önkéntes életmentőket keresnek
2026. augusztus 11., kedd

Önkéntes életmentőket keresnek

Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
Hirdetés