
Negyed évszázados kihagyás után újraindította magyar nyelvű hírfolyamát a román Agerpres közszolgálati hírügynökség szerdán.
2016. október 05., 12:562016. október 05., 12:56
2016. október 05., 12:572016. október 05., 12:57
A hírügynökség honlapján közzétett rövid közlemény szerint a romániai magyar nyelvű kiadványok, hírportálok, közintézmények munkájának segítése, illetve a magyar anyanyelvű olvasók gyors tájékoztatása érdekében elindított hírfolyamon többek között bel- és külpolitikai, gazdasági, igazság- és egészségügyi, társadalmi, egyházi, sport, életmód és kultúra témákban teszik közzé a legfrissebb híreket.
„A magyar nyelvű tartalom fontos lépés az országos hírügynökség fejlődésében” – idézi a közlemény Alexandru Giboit, az Agerpres vezérigazgatóját.
A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva az Agerpres közszolgálati kötelezettségeivel indokolta a magyar hírfolyam újraindítását, amelynek elsődlegesen „a Romániában nagy számban élő magyar anyanyelvű emberek tájékoztatása” a célja. Alexandru Giboi rámutatott: az Agerpres az utóbbi években felvállalta a helyi sajtó támogatását, ennek érdekében ingyenesen elérhető nyilvános hírfolyamot is indított.
A magyar nyelvű híreket ugyanaz a szerkesztőség készíti, amely eddig – az Agerpres egyedüli idegen nyelvű hírfolyamát – az angol nyelvű kiadást gondozta. A szerkesztőség versenyvizsgával szerződtetett új munkatársakat, akik magyarra fordítják az Agerpres híreit. A lefordítandó híreket a célközönség számára képviselt hírérték alapján választják ki – magyarázta a vezérigazgató.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!