Fotó: Kristó Róbert
A magánszemélyek március 17.-től jelentkezhetnek az országos gépkocsipark megújítását elősegítő programra – jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
2011. március 17., 13:282011. március 17., 13:28
2011. március 21., 19:192011. március 21., 19:19
– A program költségvetése idén 228 millió lej, ez a keretösszeg hozzávetőleg 60 000 régi, környezetszennyező gépjármű lecserélésére elég. Az értékjegyek ára változatlan maradt: 3800 lej. Új autó vásárlásakor legtöbb 3 értékjegyet használhat fel a vásárló. A Környezetvédelmi Alap már 8 ezer értékjegyet juttatott el a régi autókat begyűjtő illetékes cégekhez – hangsúlyozta a miniszter.
„2010-ben a roncsautó-program keretében összesen 189 323 környezetszennyező gépkocsit vontunk ki a forgalomból. Az értékjegyek segítségével a polgárok 62 550 új autót vásároltak, ebből 25 263 hazai gyártmányú gépkocsi volt” – emelte ki Borbély.
Idén a jogi személyek, a közintézmények, az egyéni vagy családi vállalkozások március 21-től jelentkezhetnek a roncsautó-programra – mondta a környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
A programban részt vevő cégek jegyzéke a Környezetvédelmi Alap (www.afm.ro) honlapján tekinthető meg.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
szóljon hozzá!