
Visszatérő vendég Romániában Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: Haáz Vince
Magyarország és Románia közlekedési megállapodást írt alá, amelynek értelmében megkezdik a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal építésének előkészületeit, valamint 2027-ig újabb határátkelőhelyet létesítenek – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
2024. július 24., 17:112024. július 24., 17:11
A magyar tárcavezető Sorin Grindeanuval, a román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel lefolytatott tárgyalása után azt közölte, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint megállapodás született arról is, hogy 2027-ig újabb határátkelőhely épül Magyarország és Románia között Kübekházánál.
Elmondta, hogy a két kormány elkészítette és már be is adta a Magyarcsanád és Csanád közötti Szent Gellért híd újjáépítésére vonatkozó pályázatot az Európai Unióhoz, s ez kifejezetten jó értékelést kapott, úgyhogy várják a felek a szeptemberi eredményhirdetést.
– jelentette ki az MTI beszámolója szerint.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a két szomszédos ország ezer szállal kötődik egymáshoz, a határ menti együttműködés szövetei igen sűrűek.
– szögezte le.
Ennek kapcsán pedig arról számolt be, hogy a magyar kormány az idei soros európai uniós elnöksége alatt próbál minél több lépést megtenni annak érdekében, hogy a két ország határán megszűnjön végre az ellenőrzés, megszűnjenek a hosszú sorok, valamint használatba lehessen venni az összes olyan utat, amelyek egyelőre zárva vannak, mert nincsen rajtuk „határőr bódé”.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!