
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) kezdeményezi egy európai parlamenti képviselő, valamint két bukaresti honatya mandátumának visszavonását – jelentette be a hétvégén Horea Georgescu.
2014. július 06., 18:022014. július 06., 18:02
Az ANI elnöke azzal magyarázta a döntést, hogy az alkotmánybíróság úgy határozott: az összeférhetetlenség miatt elítélt parlamenti és önkormányzati képviselők az elítéléstől számított három évig semmilyen választott tisztségre nem pályázhatnak. Eddig jogi vita alakult ki amiatt, hogy a tisztségbeli összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt elítélt törvényhozók megpályázhatnak-e más, addig általuk be nem töltött választott tisztséget az említett időszakban, vagy semmilyen választott funkcióért nem szállhatnak versenybe.
A félreértést az okozta, hogy a 176/2010-es számú, a közszereplők feddhetetlenségének feltételeit szabályozó törvény úgy fogalmaz: az elítélt személyek nem pályázhatnak „ugyanarra\" a tisztségre három évig. Ezt a hazai bíróságok szó szerint értelmezték, emiatt indulhatott a májusi EP-választáson Mircea Diaconu, aki függetlenként mandátumot is szerzett. A bíróságokkal ellentétben a feddhetetlenségi ügynökség úgy értelmezte a jogszabályt, hogy a tiltás valamennyi választott tisztségre vonatkozik, a bukaresti taláros testület pedig most ez utóbbi értelmezés mellett tette le a garast.
Georgescu közölte, hivatalosan kérni fogják a brüsszeli törvényhozást, vonja meg Diaconu mandátumát. A színész-politikust korábban elítélték összeférhetetlenség és érdekellentét miatt, ezért a bukaresti központi választási iroda eredetileg nem hagyta jóvá az indulási jogát az EP-választáson. Diaconu bírósághoz fordult, és alap-, valamint másodfokon egyaránt nyert.
A bíróság arra hivatkozott, hogy a törvény szövege homályos, pontatlan, és nyelvtani értelmezés szerint Diaconu esetében a tiltás csak a romániai szenátori tisztségre vonatkozik, mert elítélésekor a bukaresti felsőháznak volt tagja. Az ANI szintén összeférhetetlenség miatt kezdeményezi a román parlamentnél Mora Ákos liberális szenátor és Stoica Bucur demokrata képviselő mandátumának visszavonását.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!