Kövér bírálja az RMDSZ vezetőségét

Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között – vélekedett a házelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2013. január 02., 17:402013. január 02., 17:40

A decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés, mondta Kövér László. „Vannak olyan magyar politikai vezetők, akiknek az az egzisztenciális és politikai érdekük, hogy az általuk vezetett közösség kizárólag őket tartsa viszonyítási pontnak, vagyis hogy minél teljesebb legyen a befolyásuk, így ugyanis nagyobb a súlyuk a belpolitikai küzdelmeikben. Ez némely esetben olyan törekvésekre készteti őket, hogy a demokrácia keretei között a saját közösségük fölött meglehetősen erős diktatúrát, hegemóniát gyakoroljanak, ami szintén a nemzet szétfoszlásához, leépüléséhez vezet” – vélekedett Kövér, ennek legékesebb bizonyítékaként pedig a legutóbbi romániai parlamenti választást említette.

„Huszonkét év elvtelen, az alapvető kérdéseket mindig zárójelbe helyező, a mindennapi egzisztenciára koncentráló elitpolitizálásának az eredményeképpen kevesebb magyar szavazott a választásokon arányait tekintve, mint román” – példázta az Országgyűlés elnöke, jelezve, hogy a rendszerváltás kezdetén ez még éppen fordítva volt. Ráadásul – hívta fel a figyelmet – e magyarok egy jelentős része is román pártokra adta voksát, vagyis „kezd mélyülni a szakadék a még legerősebb, legkompaktabb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyarság és annak vezetői között, aminek beláthatatlan következményei vannak”. „A mostani romániai választási eredmény az utolsó utáni figyelmeztetés, hogy valamin változtatni kell” – összegezte álláspontját Kövér László.

A nemzetpolitikáról szólva a házelnök úgy fogalmazott, „a nemzet nem egy történelmi baleset következménye, hanem a Jóisten teremtette olyan közösségek, amelyekben egy sajátlagos gondolkodásmód, kultúra kiformálódik”, és ahol az emberek otthon érezhetik magukat. „Ha a nemzet elvész, akkor a civilizáció számolódik fel, mégis vannak, akiknek az a céljuk, hogy a nemzeteket mint az ő profitmaximalizálási szempontjaikat gátló tényezőket eltöröljék” – hangsúlyozta Kövér László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés