
Klaus Johannis, a párt nemrégiben megválasztott elnöke a befutó a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelölti versenyében.
2014. július 21., 17:222014. július 21., 17:22
A párt állandó bizottsága hétfői ülésén őt választotta elnökjelöltté, mellette 110-en, ellene 56-an szavaztak. A továbbiakban a PNL-lel összeolvadni készülő Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltjével, Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszterrel is meg kell mérkőznie az egységes jobboldal államfőjelölti szerepéért.
Egyébként egy, a párt által megrendelt közvélemény-kutatásból már vasárnap este kiderült, hogy Johannis a legesélyesebb jelölt. Az IRSOP felmérése szerint Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) valószínű jelöltje a válaszadók 49 százalékának voksait kapná meg a novemberi elnökválasztás második fordulójában, 43 százalék Johannisra szavazna, 8 százalék viszont azt mondta: egyik jelöltre sem voksolna, vagy nem kívánt válaszolni.
Közel 30 százalékon az új jobbközép párt
Bejött a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) számítása: a két alakulat fúziója nyomán létrejövő új jobbközép párt a voksok 29,8 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választásokat. Az INSCOP közvélemény-kutató felmérése szerint ugyanakkor a kormányzó PSD és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR), valamint a Konzervatív Párt (PC) alkotta trió még mindig jelentős előnnyel, 43,5 százalékkal vezet. A harmadik a PMP 7 százalékkal, az RMDSZ pedig 5,4 százalékkal az utolsó bejutó lenne. Mint ismeretes, a PNL 15, a PDL pedig 12 százalékot kapott a májusi európai parlamenti választáson.
Crin Antonescu, a PNL leköszönt elnöke lényegesen rosszabbul szerepelne a második fordulóban, mint Johannis. A felmérés szerint a válaszadók 53 százaléka szavazna Pontára, és csupán 29 százaléka Antonescura, amennyiben őt jelölné a PNL, és bejutna a második körbe. Ha Cătălin Predoiu jutna be a második körbe, akkor 55 százalék szavazna Pontára, és csak 28 százalék rá.
A kutatás során nem, életkor, végzettség és foglalkozás alapján is besorolták a válaszadókat, és Johannis mindegyik kategóriában jobban jött ki, mint Antonescu, mindegyik szegmensben nagyobb volt a támogatottsága.
Ráadásul Nagyszeben szász polgármesterének támogatottsága a felmérés szerint még növekedhet is.
A felmérés során a pártpreferenciákról is megkérdezték a válaszadókat.
A PSD eszerint a voksok 39 százalékát gyűjtené be. A PNL 18, a PDL 11, a Népi Mozgalom párt (PMP) 8, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 6, az RMDSZ pedig 4 százalékos támogatottsággal rendelkezik.
Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök pártját, a Polgári Erőt (FC) a parlamenti küszöb alatt mérték, ez azonban már lényegtelen: a PDL vezetése hétfőn jóváhagyta, hogy a PNL-lel való fúzióról szóló szombati kongresszuson beolvasszák a kispártot is, Ungureanu pedig a PDL első alelnöke lesz.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!