
A legnagyobb mértékben a zöldségek és a gyümölcsök ára emelkedett meg, főként az almáé
Fotó: Rab Zoltán
Jelentősen drágultak az élelmiszerek Romániában a járványhelyzet következtében a Versenytanács friss elemzése szerint. A legnagyobb mértékben a gyümölcsök ára nőtt, de a húsfélék és az alapélelmiszerek esetében is számottevő áremelkedés történt.
2020. november 24., 12:432020. november 24., 12:43
A járványhelyzet okozta élelmiszer-drágulás témájában közölt átfogó elemzést a napokban a Versenytanács, amelyben kilenc kiskereskedelmi üzletlánc adatai alapján 48 terméket vizsgáltak, és ezek közül 42 esetében drágulást tapasztaltak.
Mint az elemzésben leszögezték,
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az év első kilenc hónapjában Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a gyümölcsök és a sertéshús ára a tagállamok közül. Az elemzés szerint a szükségállapot és a vészhelyzet ideje alatt az eladások terén 17,8 százalékos növekedés volt tapasztalható az országban a korábbi évhez képest (2,2 milliárd lejről 2,6 milliárd lejre nőtt az eladások összértéke).
A legnagyobb mértékben a marhahús konzerv, az alma, a búzaliszt, a tojás, a tehéntej, a laskafélék és a citrom iránt nőtt meg a kereslet. Ami az árakat illeti, a növekedés mértéke széles skálán mozog a csirke felsőcomb esetében tapasztalt 0,3 százalékos emelkedéstől a piros alma 105,6 százalékos drágulásáig. A húsfélék esetében átlagosan 11,8 százalékos áremelkedést jegyeztek, de a legnagyobb növekedés a zöldségek és gyümölcsök esetében történt: a 22,7 százalékos drágulás azt jelenti, hogy minden kilogramm zöldségért és gyümölcsért átlagosan egy lejjel többet fizetünk. Leginkább az alma drágult, de a citrom és a narancs, illetve a fehérbab esetében is jelentős áremelkedés figyelhető meg.
Az alapélelmiszerek kategóriájában is sok esetben drágulás történt: a napraforgóolaj ára 15,7 százalékkal, az előrecsomagolt fehér kenyéré 14,3 százalékkal, a fehér liszté pedig 9,7 százalékkal emelkedett, illetve kisebb mértékben ugyan, de az olaj, a rizs, a laskafélék, a cukor, a búzadara és a kukoricaliszt ára is nőtt.
ezek a csirke alsócomb, a csont nélküli csirkemell, a sárgarépa, a fehér burgonya, a hagyma és az XL méretű tojás. Utóbbiból viszont az is látszik, hogy az S, M, és L méretű tojások ára emelkedett, és érdekes módon a legkisebb, azaz S méret esetében tapasztalható a legnagyobb árnövekedés.
Az árak emelkedésének számos oka van Szabó Árpád közgazdász szerint. Mint rámutatott, Romániában az élelmiszerárak korábban is magasabbak voltak más országokhoz képest a vásárlóerőhöz viszonyítva, és ezt csak tovább súlyosbította a járványhelyzet. Ennek több oka van, az egyik legrégebbi szerinte az, hogy a mezőgazdaság államosítása, majd visszaállamosítása során több hibát vétettek.
Fotó: Gábos Albin
„Igaz, hogy csúnya dolog volt, amikor a kommunizmusban elvették az emberek földjeit és eszközeit, viszont az sem volt megfelelő, ahogy szétverték a termelőszövetkezeteket a rendszerváltás után. Rossz volt a mezőgazdaság visszaépítése, hiszen hiába adták vissza az embereknek a földeket, ha nem voltak eszközeik, hogy hatékonyan megműveljék.
Ezért történhet meg ma is, hogy a hagyományos pityókaterjesztő vidékeknek számító Csíki- és Gyergyói-medencében működő nagyáruházakban is törökországi krumplit lehet vásárolni” – mutatott rá a szakember.
Hozzátette: az sem tett jót a hazai termelésnek, hogy elterjedt az a szemléletmód, amely szerint sokan lenézték a mezőgazdasági munkát. „Nem termeljük meg a saját élelmiszereinket, külföldről kell ezeket behozni, és ez az árakon is meglátszik, hiszen a járványhelyzet miatt a szállítás is nehézkesebbé és költségesebbé vált. A húsfélék közül a disznóhús drágult a leginkább, és ez annak is köszönhető, hogy mivel megnőtt a biztonsági kockázat a járványhelyzetben, illetve a szigorú ellenőrzések is jelentős összegekbe kerülnek, ezt sok esetben a vásárlókkal fizettetik meg. A gyümölcsök esetében továbbá a szállítási gondokon túl az is hozzájárulhatott az áremelkedéshez, hogy megnőtt a kereslet, mivel a járványhelyzet miatt a lakosság több gyümölcsöt kezdett fogyasztani” – zárta Szabó Árpád.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!