
Az izraeli hadsereg telefonon otthonuk elhagyására szólította fel a Gázai övezet határánál élő palesztinokat – közölte a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja csütörtök délután.
2014. július 10., 21:402014. július 10., 21:40
A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál szerint több mint százezer palesztinnak kell elhagynia otthonát a térségben hamarosan várható katonai akció előtt. Az övezet északi részén, Hán-Júnisztól keletre lévő Bét-Lahíja, Bét-Hanún, Abaszán-al-Kabera és Abaszán-al-Szagira lakóit érinti az üzenet.
Az izraeli hadsereg hasonlóképpen járt el a helyi civilekkel a két évvel ezelőtti „Felhőoszlop” és a 2008-as „Öntött ólom” gázai hadművelet és a 2006-os második libanoni háború idején is.
Izrael csütörtök hajnalban két újabb légitámadást hajtott végre a Gázai övezetben, a terület elleni légi offenzíva harmadik napján, s a támadásoknak hét halálos áldozata van palesztin egészségügyi források szerint. Az első csapás az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban egy kereskedőbódét ért, és hat ember halálát okozta, 15-en pedig megsebesültek.
A második rakéta az övezet középső részén található nuszeirati menekülttáborban csapódott be, és egy ház lakója halt meg, többen megsebesültek. A három napja tartó légi offenzívában eddig 57 palesztin vesztette életét, és közülük sok civil volt, legalább hét nő és 14 gyerek az AFP hírügynökség összegzése szerint, amely a palesztin mentők által adott információkon alapszik.
A Reuters értesülése szerint egy izraeli harci gép szerda este csapást mért egy gépkocsira Gáza város központjában, a legforgalmasabb bevásárlóutcában, és legalább egy ember – az autó vezetője – meghalt. Az autón nagy piros „TV” felirat volt, a sofőr pedig egy helyi hírportálnak dolgozott.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!