
A szenátorok, a parlamenti irodák és frakciók személyzete, illetve a szenátus alkalmazottai november 13-án, 19-én, 20-án és 27-én lesznek fizetés nélküli szabadságon – írja a Mediafax.
2009. november 12., 20:042009. november 12., 20:04
„Az Állandó Bizottság ülésén elfogadtuk, hogy hatályba helyezzük a tíz napnyi fizetés nélküli szabadságot előíró 2009/329-es törvényt és a 2009/200-as sürgősségi kormányrendeletet. Lévén állami intézmény, nekünk is el kell mennünk a törvény által előírt fizetés nélküli szabadságra” – fejtette ki Ioan Chelaru szenátusi kvesztor.
A közlemény értelmében az említett napokon a személyzet egy része felváltva biztosítja, hogy az intézmény tevékenysége ne álljon le teljesen. Chelaru kihangsúlyozta, hogy decemberben is gyakorlatba ültetik a törvényt. A szenátorok szintén csütörtöki és a pénteki napokon mennek kényszerszabadságra feltéve, ha valami előre nem látott napirendi pont meg nem akadályozza őket ebben.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.