Kemény bukaresti kirohanás Moszkvával szemben

Románia szigorú gazdasági szankciókat sürget, és azok határozott alkalmazását szorgalmazza Oroszországgal szemben – jelentette ki Traian Băsescu román államfő hétfőn este.

Balogh Levente

2014. július 22., 18:212014. július 22., 18:21

Băsescu élesen bírálta az Európai Unió vezetőit, akik szerinte a gazdasági érdekeket helyezték előtérbe, és megfeledkeztek arról, hogy valójában az EU állampolgárainak élete és biztonsága kellene legyen az európai közösség legnagyobb értéke.

Băsescu szerint az EU eljutott arra a pontra, amikor választania kell állampolgárai biztonsága és a gazdasági érdekek között, és előbbit kell mindenek fölé helyeznie még akkor is, ha ez komoly gazdasági veszteségekkel jár.

Rámutatott: szigorú gazdasági intézkedéseket kell alkalmazni Moszkvával szemben, amely „egyenlő mértékben” osztozik a felelősségben a kelet-ukrajnai orosz terroristákkal a maláj utasszállító lelövéséért.

„Oroszország partnerévé vált a kelet-ukrajnai orosz terroristáknak azáltal, hogy politikai és szakértői támogatást nyújt nekik, valamint fegyverzettel látja el őket. (...) Oroszország része volt a terrorista cselekménynek, és partnere a terroristáknak” – mondta Băsescu.

Hozzátette: ma Ukrajnában zajlik a konfliktus, de az a balti államok, Lengyelország és Románia határaihoz is eljuthat.

Băsescu kedden azt mondta: azt szeretné, ha a szeptemberi NATO-csúcson a katonai szövetség átértékelni az Oroszországhoz fűződő viszonyát, az ugyanis veszélyezteti a környező országokat.

Az ügyben megszólalt kedden Victor Ponta miniszterelnök is, aki szerint Románia az első vonalában van egy olyan, nem konvencionális háborúnak, amelyet a demokratikus országok, a szövetségesek a terroristákkal vívnak, akik civileket és ártatlan embereket gyilkolnak. Úgy vélte, Oroszország erkölcsileg és politikailag is felelős a maláj gép ukrajnai katasztrófájáért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés