Nem szavaz bizalmat az RMDSZ az új Ponta-kormánynak a parlamenti bizalmi szavazás alkalmával – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2012. december 20., 16:442012. december 20., 16:44
A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciója együttes ülésen vitatta meg és alakította ki álláspontját az új kormány beiktatásával kapcsolatban, amelyből – a felek előzetes szándéknyilatkozatával ellentétben – a kormányra kerülő Szociálliberális Unió (USL) kihagyta az RMDSZ-t.
„A kormány beiktatatása ellen fogunk szavazni. Ellenzékben vagyunk, nincs szükség a voksainkra, a szövetség álláspontját pedig Borbély László politikai alelnök fogja ismertetni a két ház pénteki együttes ülésén. A szakbizottságokban viszont, a miniszterjelöltek meghallgatásán majd az illető teljesítménye függvényében szavazunk: elvileg nem támogatjuk sem a kormányt, sem a minisztereit, de lehetnek olyan kivételek a jelöltek között, akiket megszavazunk” – magyarázta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azt is bejelentette, hogy a képviselőház külügyi bizottságának elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke lesz, a szenátus emberi jogi, vallási és kisebbségi bizottságának elnöki tisztségét pedig Biró Rozália szenátor tölti majd be. A tervek szerint Victor Ponta miniszterelnök-jelölt pénteken járul a parlament két házának együttes ülése elé, hogy bizalmi szavazást kérjen új kormánya számára.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!