
Klaus Johannis újfent tanújelét adta annak, hogy nem híve az etnikai alapú autonómiának. A szebeni polgármester szerdán az Adevărul napilap internetes kiadásának adott interjúban közölte, most sem támogatja, hogy a régiókat etnikai határok mentén alakítsák ki.
2014. augusztus 06., 20:192014. augusztus 06., 20:19
„Ha valaha lesznek régiók Romániában, akkor ezeket nem etnikai szempontok szerint kell kialakítani” – mondta Johannis, aki szerint a decentralizációt csak „bizonyos mértékben” kell etnikai kritériumok szerint végrehajtani.
Kijelentette, a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód területén mindig lehet javítani, de korrektnek kell lenni a román állammal szemben, és el kell ismerni, hogy Románia pozitív modell Európában abban, ahogyan nemzeti kisebbségeivel bánik.
A román jobboldal lehetséges államfőjelöltje pozitív diszkriminációnak nevezte, hogy a nemzeti kisebbségeknek hivatalból jár egy parlamenti képviselői hely, amennyiben nem érik el az 5 százalékos bejutási küszöböt. A kedvező bánásmódra példaként említette, hogy a román állam támogatja a kisebbségek szervezeteit, és anyanyelvű iskolákkal is rendelkeznek a nemzeti közösségek.
„Összességében elmondhatjuk, hogy Romániában korrektül és jól bánnak a kisebbségekkel” – mondta Johannis. Úgy vélte, nem kell tragédiát csinálni abból, ha Orbán Viktor bírálja a román politikusokat, de azért figyelmeztetni kell, hogy két uniós szomszédos ország közötti baráti viszonynak nem ilyen alapon kellene működnie.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!