
Keddtől minden oktatási szakszervezet sztrájkőrséget áll a parlament előtt, mivel elégedetlenek az oktatási törvénytervezet előírásaival – jelentette be csütörtökön Simion Hancescu, a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének (FSLI) elnökhelyettese.
2010. május 06., 17:522010. május 06., 17:52
2010. június 06., 19:032010. június 06., 19:03
Hancescu szerint a szakszervezetek két héten keresztül keddtől-csütörtökig állnak sztrájkőrséget a parlament előtt. A szakszervezetek nem akarják elfogadni az iskolán belüli címzetességi rendszert, ha a minisztérium nem mond le erről az előírásról, a tiltakozás általános sztrájkkal, az országos vizsgák bojkottjával, a tanév befagyasztásával csúcsosodnak.
Az elégedetlenség másik oka a tanintézmény igazgatótanácsának összetétele. A szakszervezetek azt szeretnék, hogy az iskola képviselői tegyék ki a tanács felét, a másik fele a szülők és az önkormányzat képviselőiből álljon, míg a tárca mindhárom félnek egyharmados képviseletet szán.
A tanügyi szakszervezetek ellenzik, hogy kilencedik osztályt az általános iskolai ciklusba sorolják be, ám a minisztérium nem akar erről a szándékáról lemondani.
A képviselőház oktatási bizottsága április 30-án négyórás vita után fogadta el az új szerkezetet, csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői voksoltak ellene.
A vitán jelen levő Daniel Funeriu oktatási miniszter azzal érvelt, hogy ez alapintézkedés csak azok számára lép érvénybe akik az új tanévtől az ötödik osztályt kezdik. Funeriu elmondta: a kormány által beterjesztett változat szerint az elemi oktatás ötéves (az előkészítő osztállyal együtt), az általános iskolai oktatás szintén ötéves (a kilencedik osztállyal együtt), a középiskolai oktatás pedig három éves lesz.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.