
Kormányülésre tartva. Carmen Dan (balról) a jövőben nem lesz a kormány tagja
Fotó: Gov.ro
Nicolae Moga szenátort jelöli a Szociáldemokrata Párt (PSD) a belügyminiszteri, Mihai Fifort pedig a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztségre – jelentette be Viorica Dăncilă pártelnök az alakulat országos végrehajtó bizottságának hétfői ülése után.
2019. július 15., 17:492019. július 15., 17:49
2019. július 15., 18:172019. július 15., 18:17
A kormánypárt vezetőtestülete ugyanakkor tudomásul vette koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) arra vonatkozó javaslatát, hogy Teodor Meleşcanut Ramona Mănescu váltsa a külügyi tárca élén – írja az Agerpres hírügynökség a miniszterelnök közlésére hivatkozva.
Dăncilă tudatta, a gazdasági ügyekért felelős kormányfőhelyettes ideiglenes mandátuma augusztus végén jár le, az erre a tisztségre jelölendő személy kilétéről egy későbbi ülésen döntenek majd.
Teodor Meleşcanu külügyminiszter bevallása szerint tudomásul vette és tiszteletben tartja a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) döntését, amellyel az alakulat megvonta tőle a politikai bizalmat.
Hétfői Facebook-bejegyzésében Meleşcanu azt írja, tiszteletben tartja a döntést, amellyel az ALDE az európai parlamenti választások megszervezésének módja miatti „negatív közmegítélésre” hivatkozva megvonta tőle a politikai bizalmat. A külügyi tárca vezetője hozzáteszi,
hiszen a minisztérium megduplázta a külföldi szavazókörzetek számát, a választási törvény aktualizálásáról a parlamentnek kellett volna gondoskodnia.
Carmen Dan leköszönő belügyminiszter azt mondta, hétfőn reggel „őszinte és közvetlen beszélgetést” folytatott a miniszterelnökkel, és közölte vele, hogy nem kell szavazásra bocsátania menesztését, mert önként távozik posztjáról. Hozzátette,
nem a teljesítménykritériumok figyelembe vételével határoztak így.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
1 hozzászólás