
Csütörtökön a szervezett bűnözés elleni rendőrségi brigádok három megyében tartottak házkutatást, informatikai eszközöket foglalva le bankkártya-hamisítás gyanúja miatt.
2014. augusztus 08., 12:152014. augusztus 08., 12:15
A Maros, Suceava és Bákó megyei szervezett bűnözés elleni rendőrségi brigádok egyszerre három megyében csaptak le. A marosvásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség ügyésze hangolta össze a rendőrségi akciót, amelynek során nyolc helyszínen tartottak házkutatást Suceava és Bákó megyében, azért, hogy felszámoljanak egy olyan bűnözői csoportot, amely informatikai bűncselekmények elkövetésére rendezkedett be.
Amint az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatási és közönségkapcsolati osztályától értesültünk, a házkutatások nyomán a rendőrök lefoglaltak több hordozható számítógépet (laptopot), több központi és köztes adattároló rendszert, amelyeket a hamisításnál használhattak az elkövetők.
Az eddig közzétett vizsgálati anyagok alapján arra a következtetésre jutottak a bűnüldözők, hogy 2013-mal kezdődően a bűnszervezet tagjai hitelkártyák adatait használták fel jogosulatlanul arra, hogy az interneten kifizetéseket eszközöljenek különböző kereskedőknek, anyagi kárt okozva ezzel a kártyák igazi tulajdonosainak, és kimerítették az informatikai bűnözés ismérveit.
Az ügyben elrendelték a bűnügyi vizsgálatot hamis pénzügyi tranzakciók bűncselekménye miatt, s a rendőrségi és ügyészségi szervek folytatják a nyomozást a teljes bűnözői tevékenység felderítése érdekében.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!