Megkerülhetetlen egy ország katonai ereje címmel nyilatkozik az Erdélyi Naplónak Hegedűs Tamás budapesti geopolitikai szakértő a Varsóban megrendezett NATO-csúcsról. Egy másik fajsúlyos cikke a lapszámnak Soros György brüsszeli látogatásáról szól.
2016. július 13., 12:202016. július 13., 12:20
Hegedűs szerint a NATO minden eddiginél hangsúlyosabb elköteleződést vállalt Kelet-Európa mellett, aminek fontos magyarázata az ukrajnai háborús helyzet. „A veszélyt nem a klasszikus hadviselés, hanem az ún. »hibrid háború« jelenti, amelynek alapvetéseit Geraszimov tábornok publikálta először, és amelynek forgatókönyve Donbaszban (Donyeck, Luhanszk) és a Krímben már megvalósult” – fogalmaz a szakember.
Egy másik fajsúlyos külpolitikai cikke a friss lapszámnak Soros György brüsszeli látogatásáról szól, ahol a romák nehezen haladó kelet-európai integrációjáról szóló konferencián vett részt. Soros az Erdélyi Napló kérdésére is válaszolt.
Folytatódik a lap riportsorozata a kelet-magyarországi fürdőhelyekről, ahol az utóbbi öt esztendőben európai uniós és magyarországi kormányforrásokból sok milliárd forintos beruházásokat eszközöltek az önkormányzatok, és ezzel mind a lengyel, mind a romániai vendégek turistaparadicsomává alakították a térséget.
Az erdélyi gazdák hiányzó szövetkezési kedvéről szól a lap gazdasági elemzése. Székelyföldi példák bizonyítják, hogy az eddigi kezdeményezések nem túl sikeresek, mert a létrejött értékesítési szövetkezeteket a kistermelők nem érzik magukénak. Szakemberek szerint azonban hamarosan a kényszer fogja rávinni a gazdákat az összefogásra, mert megtermelt áruikkal másként teljesen kiszorulnak a hazai piacról.
A témákról bővebben az Erdélyi Napló csütörtökön, július 14-én megjelő lapszámában olvashatnak.
A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.
Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.
Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.
Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.
Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.
A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.
Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút” – az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este.
szóljon hozzá!