
Három tárcát – az oktatási, a belügy- és a távközlési minisztériumot –, valamint a kormányfőtitkárságot érinti az a korrupciós ügy, amelynek kapcsán csütörtökön Ion Morarut, a kormányfőtitkárság vezetőjét is kihallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
2014. július 10., 21:452014. július 10., 21:45
A korrupcióellenes ügyészek a minisztériumok számítástechnikai beszerzéseit vizsgálták át, és a gyanú szerint több millió eurónyi kenőpénz kerülhetett belügyminisztériumi vezetőkhöz, valamint Adrian Năstase egykori szociáldemokrata miniszterelnök hivatalába, aki 2000 és 2004 között állt a kormány élén.
A DNA-nál még tavaly tett feljelentést a miniszterelnöki hivatal ellenőrző szerve az oktatási tárca gyanús szoftverbeszerzései miatt, ám a feljelentés arra az időszakra vonatkozott – 2009 környékére –, amikor a kormány élén a jelenleg ellenzéki, demokrata-liberális Emil Boc állt. Az ügyészség azonban kiterjesztette a vizsgálatot más beszerzésekre is, és kiderült, hogy egyes szerződéseket még 2004-ben írták alá, és a Boc-kormány idején csupán meghosszabbították azokat.
A DNA a 2001 és 2011 közötti informatikai közbeszerzéseket vizsgálta, és a gyanú szerint az állami intézmények több ízben is a reálisnál magasabb áron vásároltak különböző számítógépes programokat a 2004 és 2009 közötti időszakban. Több százmillió euró értékű közbeszerzési szerződésekről van szó, amelyeknek általában 5 és 15 százalék közötti részét kellett az érintett bel- és külföldi cégeknek – többek között a Microsoftnak – román illetékesek zsebébe lepengetniük.
Az érintett szoftverek között van többek között az is, amelyet a belügyi tárca a határellenőrzés biztonságosabbá tétele érdekében szerzett be, megkönnyítendő az ország schengeni csatlakozását, amelyet az EU nyugati tagállamai azóta is a túlburjánzó romániai korrupció miatt elleneznek. A határok biztonságossá tételét szolgáló integrált rendszer kiépítéséről 2004-ben 534 millió eurós szerződést kötöttek a német EADS-sel, amelyet 2009-ben 200 millió euróval toldottak meg. Az összeg egy része belügyi illetékesekhez került kenőpénzként.
A nyomozati anyag szerint 2004 második felében négymillió euró összegű csúszópénz került a belügyi tárca vezetéséhez és Adrian Năstase miniszterelnökhöz. Utóbbi jelenleg börtönbüntetését tölti, miután két ízben is elítélték más korrupciós ügyek miatt. A belügyi tárca élén 2000 és 2004 júniusa között Ioan Rus jelenlegi közlekedési miniszter állt, június és december között pedig Marian Florian Săniuţă.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!