Háborús állapotok Izraelben

Az izraeli tengeri kommandósok szárazföldi akciójával és az izraeli területek elleni palesztin rakétacsapásokkal kezdődött vasárnap az „erős szikla” hadművelet hatodik napja.

Hírösszefoglaló

2014. július 13., 17:042014. július 13., 17:04

Rakétaveszélyt jelző légiriadóra ébredtek az emberek az ország déli és középső részén reggel hatkor. A Hamász következetesen az izraeli hírműsorokhoz időzíti nagyobb támadásait. Az egyiptomi vezetés egyébként azt javasolta, hogy mind Izrael, mind a palesztinok negyven órára függesszék fel a harcokat, ami után kidolgoznák egy széleskörű tűzszünet alapjait, de a Hamász elutasította ezt az ajánlatot.

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint vasárnap hajnalban a tengeri kommandósok sikeresen felszámolták a Hamász radikális szervezet egyik rakétaindító állását, amelyről a nagy hatótávolságú rakétákat indították. A radikális palesztin szervezet ugyanakkor azt közölte, hogy fegyvereseik megakadályozták az izraeli kommandó partraszállását. Izrael kétszáz gázai célpontot lőtt az előző huszonnégy órában. A többi között ötvenhárom föld alatti kilövőállomást, tizenegy rakétakészítő-műhelyt és raktárt, kilenc Hamász parancsnokságot és öt kiképzőtábort.

Vasárnap reggel az izraeli hadsereg telefonon és más eszközökkel is felszólította az övezet északi részének lakóit, hogy hagyják el otthonaikat a várható katonai akciók idejére. Szombaton Gázából 129 rakétát lőttek izraeli területre, ezek közül kilencet megsemmisített a Vaskupola rakétavédelmi rendszer.

A szombati volt az öt napja tartó gázai konfliktus legvéresebb napja: legalább 52 palesztin halt meg az izraeli légitámadásokban, így kedd óta összesen 157 az áldozatok száma a palesztin mentők szerint.

Az izraeli hadvezetés még pénteken bejelentette: az izraeli hadsereg készen áll a szárazföldi bevetésre a Gázai övezet ellen, csak a politikai döntésre vár. A vezérkar szerint a hadművelet kiterjesztése nagyban segítené „a terror infrastruktúrájának\" felszámolását az övezetben.

Az újabb izraeli–palesztin konfliktus közvetlen kiváltó oka az, hogy feltehetően a Gázában kormányzó Hamászhoz közeli személyek néhány hete elraboltak és meggyilkoltak három izraeli tizenévest. Válaszul zsidó szélsőségesek egy palesztin fiatalt kínoztak halálra. Az izraeli vezetés ez utóbbi tettet is elítélte, azonban a Hamász által indított rakétatámadásokra válaszul légi csapásokat indított a szervezet állásai és vezetőinek lakóhelyei ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés