Fürdővízzel kiöntött lótusz

Túlélt földtörténeti korokat, ám az emberi nyereségvágy néhány év alatt eltüntette: a valódi ritkaságnak számító termálvízi tündérrózsa idén már nem virágzott ki a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn. Okokat és esélyeket kerestünk.

2014. július 02., 12:442014. július 02., 12:44

2014. július 02., 13:472014. július 02., 13:47

Pusztul a lótusz címmel közölt 1906-ban hírértékű verset Ady Endre. „A Nymphea thermalisból ⁄ ‒ Amint tudósítónk jelenti ‒ / Néhány év múlva csokrot nem köt ⁄ Nagyvárad táján senki, senki!” ‒ kezdi a költemény. Akkor az „ökrök, lovak, disznók legeltek ⁄ Sajátságos nagy kelyhein”, de a költő-újságíró a lótuszvirágból való likőrgyártást is felelőssé tette a pusztulásért. Úgy tűnik, közel száz évvel később beteljesültek Ady váteszi szavai, a különbség mindössze annyi, hogy a pusztulásért a millennium utáni mérték nélküli termálvíz-használat tehető felelőssé.

Idén ugyanis nem nyíltak ki az öreg kontinensen egyedülállónak számító hévízi tündérrózsák. A sajtóban megjelenő cikkekben a vétkest keresik a szerzők: a Pece Természetvédelmi Terület kezelője, a nagyváradi székhelyű Körösvidéki Múzeum a hibás, vagy a múzeum jelzéseire hellyel-közzel reagáló Bihar megyei Prefektúra, netán a szintén többször értesített Országos Ásványkincs Hatóság, vagy a környezetvédelmi őrség, esetleg a környezetvédelmi minisztérium? Egy dolog biztos: a túl sok kitermelt termálvíz miatt apadt ki a Pece patak forrástava, amely így nem szolgál megfelelő élőhelyül a termálvizet igénylő tündérrózsáknak.

A lehetséges felelősök mindenesetre egymásra mutogatnak. A múzeum évek óta jelzi a problémát az eljárást is foganatosítani képes szervekkel, azok valamelyest léptek is ‒ létrehoztak például célirányos bizottságot, amely az illegális termálkútfúrásokat volt hivatott felfedni ‒, a probléma mégis megmaradt és már a termál-tóhoz közeli fúrásból átvezetett víz sem volt képes pótolni a természetes termálforrások kiapadása miatt eltűnő életteret. A sok bába közt kipusztult a lótusz.

Pedig a hévízi tündérrózsa nem csak Püspökfürdő számára turistacsalogató ‒ természetesen a termálvizes gyógykezelések mellett ‒, hanem Nagyvárad számára is fontos szimbólum. Nufărul névre hallgat például a ma Május 1 elnevezésű, egykori Püspökfürdő felé vezető városnegyed, a városba tervezett hatalmas vízipark egyik épülete is tündérrózsa alakú lesz, de a város első bevásárlóközpontja is a Lotus Center nevet viseli. Mindezek a jelképek azonban immár letűnt szépségre utalnak.

A teljes riport az Erdélyi Napló július 3-án megjelenő 26. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés