
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Vizsgálati fogságba helyezte szombati döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylettel gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségi Juraj C.-t.
2024. május 18., 16:252024. május 18., 16:25
2024. május 18., 16:332024. május 18., 16:33
A mintegy két órán át tartó döntéshozatali folyamatot követően a gyanúsított vizsgálati fogságba vételét a szökés, illetve a bűntevékenység folytatásának lehetőségével indokolta a bíróság a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint. A bíróság döntése egyelőre nem jogerős. A gyanúsított korábban – a rendőrségi kihallgatás során – beismerte tettét.
A rendőrség csütörtökön indította meg az eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletével gyanúsítottak meg. Ezért
Sutaj Estok belügyminiszter korábban elmondta, az elkövető indítékait vizsgálva egyértelművé vált, hogy politikailag motivált cselekményről van szó.
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton. Elmondta,
de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.
Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint „egyelőre még nem sikerült győzni”. Hozzátette, még nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.
Kalinák kérdésre elmondta, a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!