
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Románia csak azt követően köthet újabb hitelszerződést a washingtoni pénzintézettel, ha teljesíti a jelenlegi megállapodásból fakadó kötelezettségeit – derült ki Traian Băsescu államfő és az IMF bukaresti küldöttségének szerdai megbeszélése után.
2012. november 14., 19:002012. november 14., 19:00
2012. november 15., 14:222012. november 15., 14:22
Băsescu és az IMF-delegáció tagjainak találkozójáról az elnöki hivatal adott ki közleményt, amely szerint a nemzetközi hitelezők szóvá tették: Románia még nem hajtott végre teljes egészében bizonyos szerkezeti reformokat a jelenlegi hitelszerződésből fakadó ütemterv szerint. A dokumentum szerint a nemzetközi hitelezők úgy vélték, az országnak növelnie kell a munka termelékenységét, valamint a tőke- és a humánerőforrás-befektetéseket azért, hogy a gazdaság növekedhessen. Erik de Vrijer, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője kiemelte az oktatási és az egészségügyi rendszer megreformálásának fontosságát. A román hatóságok a múlt héten jelentették be, hogy 2013-ban újabb hitelmegállapodást akarnak kötni az IMF-fel. A tervek szerint az újabb megállapodás egy vagy két évre szólna, és szintén elővigyázatossági típusú lesz, akárcsak a jelenlegi, amelynek összértéke 5,2 milliárd euró, és 2013 tavaszán ér véget. A washingtoni pénzintézet, az Európai Bizottság és a Világbank szakemberei felülvizsgálati látogatáson tartózkodnak a fővárosban, ami várhatóan csütörtökön zárul. A delegáció visszatér a december 9-i parlamenti választások után, hogy az új kormánnyal tárgyaljon a jövő évi állami költségvetésről. Romániának az IMF-el szemben vállalt kötelezettségei közül egyebek között az állami vállalatok privatizálása, valamint az állami intézményeknek a beszállítókkal szemben felhalmozott tartozásainak folyamatos újratermelődése terén vannak elmaradásai.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!