
Aggódik az emberek többsége, tartanak tőle, hogy világválság követi a vírust. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Minden második romániai alkalmazott fél attól, hogy gazdasági válság fogja kísérni a COVID-19 járványt, és egynegyedüknek nincs félretett pénzük arra az esetre, ha állás nélkül maradnának – derül ki a BestJobs álláskereső portál felméréséből.
2020. március 18., 15:522020. március 18., 15:52
A megkérdezettek 31,3 százaléka fél attól, hogy elkapja az új koronavírust, és 11,2 százalékuk lehetségesnek tartja, hogy a következő időszakban elveszíti munkahelyét.
A kérdőívet kitöltő munkavállalók 43 százaléka attól tart, hogy az új koronavírus okozta válság érinteni fogja munkaadóját.
A felmérésben részt vevő munkaadók 53,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a koronavírus-járvány romániai súlyosbodása esetén is van terve a vállalkozása életben tartására. 60 százalékuk azt állította, hogy egyelőre nem érintette negatívan cégüket a járvány.
A munkáltatók egyik fő problémája jelenleg, hogy az alkalmazottak félnek kapcsolatba lépni a kliensekkel (20%), és bizonyos termékeknek megnőtt az ára (6,6%).
21,1 százalék azt mondta, hogy maximum három hónapig tud élni a félretett pénzéből, 10 százalékuknak pedig hat hónapra elegendő pénztartalékuk van.
Egy évre elegendő félretett pénze mindössze az alkalmazottak 7,4 százalékának van.
A megkérdezettek 47,9 százaléka számolt be arról, hogy a cég, ahol dolgoznak, védőmaszkokkal, kézfertőtlenítővel látta el alkalmazottait, és 40,30 százalékuk szerint a munkahelyükön többször végeznek fertőtlenítést.
49,8 százalék kerüli a tömegközlekedési eszközöket, 13,4 százalék pedig állandóan maszkot visel, ha közterületre kell mennie.
Ugyanakkor az alkalmazottak 28,4 százaléka vallotta azt, hogy ha hosszabb időre szünetel az oktatás, nincs, akire bízzák gyermeküket.
A BestJobs 2020. március 9-e és 16-a között végezte el felmérését egy 1262 főből és 244 kis- közép- és nagyvállalkozásból álló mintán.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
1 hozzászólás