
Új Marshall-terv kidolgozását sürgette Ukrajna számára Brüsszelben vasárnap Bronislaw Komorowski lengyel államfő, utalva a második világháború után Nyugat-Európa talpraállását lehetővé tévő segélycsomagra.
2015. március 22., 18:252015. március 22., 18:25
Philip Breedlove, a NATO európai erőinek főparancsnoka pedig arra a kérdésre, szerinte kellene-e a nyugati szövetségeseknek védelmi célú fegyvereket szállítaniuk Kijevnek, úgy válaszolt: minden lehetőséget meg kellene fontolni, miután Moszkva diplomáciai, gazdasági, katonai és hírszerzési eszközöket is bevet Ukrajna ellen.
Breedlove és Komorowski is a Német Marshall Alap nevű, transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó, amerikai székhelyű intézmény brüsszeli fórumán szólalt fel. „A Marshall-terv röviddel a háború után segített Nyugat-Európán, hogy feltámadjon hamvaiból. Úgy vélem, Ukrajnának most egy új Marshall-tervre lenne szüksége a nehéz reformok végrehajtásához” – idézte az MTI a lengyel elnököt.
Szerinte a Krím egy évvel ezelőtti törvénytelen elcsatolásával, „ezzel a példátlan tettel” Oroszország dacol az európai biztonsági rendszerrel, és aláásta a bizalmat. Komorowski úgy vélte, a Nyugat túl hosszú időn át ringatta magát illúziókba Moszkva szándékait illetően, illetve azzal kapcsolatban, hogy Oroszország majd saját érdekében több szálon fűzi össze sorsát a Nyugattal, demokratizálódni és korszerűsödni fog.
Breedlove az egyik pódiumbeszélgetésen arra az álláspontra helyezkedett, hogy Ukrajna felfegyverzése valóban további destabilizációhoz vezethet az ország keleti részén, ám a tétlenség szerinte ugyanezt az eredményt hozhatja.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!