
A biztonsági rendszernek köszönhetően nem fogják tudni a tanárok, kinek a beszkennelt dolgozatát javítják. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Újításokat vezet be a tanügyminisztérium az érettségi lebonyolításában és a dolgozatok javításában. Ennek megfelelően jövő évtől már a második szemeszter elején megtartják az érettségi szóbeli vizsgáit – írja az Agerpres hírügynökség Liviu Pop tanügyminiszter szerdai nyilatkozatára hivatkozva.
2017. augusztus 30., 17:572017. augusztus 30., 17:57
2017. augusztus 30., 17:582017. augusztus 30., 17:58
A szaktárca vezetője úgy nyilatkozott, hogy az érettségire készülő diákok által elsajátítandó tananyag „fellazítását” célozza az intézkedés. A kiértékelés terén is változtatásokra készülnek, például többé nem fogják egyik megyéből a másikba vinni a dolgozatokat, de a tanárokat sem a javítóközpontokba – közölte a miniszter. Újdonság az is, hogy
mert a biztonsági rendszernek köszönhetően „egyetlen tanár sem fogja tudni, melyik tanuló dolgozatát javítja”.
A miniszter szerint ezáltal egyrészt csökken a javítási folyamat költsége, másrészt a tanárokra nehezedő nyomás is kisebb lesz.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!