
Fotó: Veres Nándor
Az érettségi vizsgán megbukott diákok is jelentkezhetnek az egyetemi kollégiumokba a kormány által kiadott, az oktatási törvény módosítására vonatkozó rendelet alapján – számolt be a Digi 24 hírtelevízió. Eközben a tanügyminisztérium azt ígéri, külföldön is elfogadják az érettségi oklevelet helyettesítő igazolást.
2014. július 14., 19:582014. július 14., 19:58
Az „érettségi nélküli egyetemi hallgató” névre keresztelt projektet három éve már Ecaterina Andronescu akkori oktatási miniszter is kezdeményezte, Victor Ponta miniszterelnök azonban hevesen bírálta az elképzelést, amely szerinte „nem jelent megoldást a felmerült problémára”, így azt végül a parlament elutasította.
A kormányfő ehhez képest üdvözölte a most elfogadott sürgősségi rendeletet, amely szerint azok a diákok, akiknek nem sikerült átmenő jegyet szerezniük az érettségi vizsgán, egyéves felkészítő programon vehetnek részt a felsőoktatási intézmények kollégiumaiban, a képzést az állam finanszírozza.
„Az oktatási rendszer nem dzsungel”
„A romániai oktatási rendszer nem egy dzsungel, ahol csak az erősek érvényesülnek, illetve élnek túl. Az oktatási törvény módosítására vonatkozó megvalósítások valóban jók és hatékonyak” – fogalmazott Ponta a múlt heti kormányülésen.
A miniszterelnök meglátását és a módosító rendeletet hevesen bírálta Traian Băsescu államfő. „Tisztában vagyok vele, hogy Victor Ponta nem tiszteli a végzettséget, hiszen doktori disszertációját plágiumnak minősítették, de a tapasztalatait nem kellene országos szinten népszerűsítenie” – fogalmazott az államfő.
Ecaterina Andronescu egyébként 2011-ben annak nyomán kezdeményezte a törvénymódosítást, hogy az érettségi eredmények a megelőző húsz év mélypontját jelentették: a végzősöknek alig 45 százaléka szerzett oklevelet.
Az oktatási minisztériumba még nem érkezett arra vonatkozó konzultációs megkeresés, hogy a fiatalok érettségi nélkül is beiratkozhassanak egyetemre – tájékoztatta lapunkat Király András. A tanügyi államtitkár kifejtette: a sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei érettségin megbukott diákok nem egyetemre, hanem valamely felsőoktatási intézmény kollégiumába iratkozhatnak be, ahol felkészítik őket a tizenkettedikes záróvizsgára.
„Egyetemre az iratkozik, aki érettségizett, mint ahogy kilencedik osztályba is az jelentkezhet, aki elvégezte a nyolc osztályt, és letette képességfelmérő vizsgát” – fogalmazott az államtitkár. Király emlékeztetett: 2011 előtt – vagyis az új tanügyi törvény hatályba lépését megelőzően – a magánegyetemekre érettségi oklevél nélkül is felvételizhettek, mert az intézmények arra számítottak, hogy a diákok egy év múlva megszerzik az oklevelet, de ezt a lehetőséget a jelenleg érvényben levő jogszabály eltörölte.
„A minőség rovására megy a kezdeményezés”
A kezdeményezést kifogásolja Soós Anna, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. Mint kifejtette: több szempontból is ellenzik, hogy az egyetemek érettségi felkészítőt, vagy posztliceális képzéseket szervezzenek, mint ahogy azzal sem értenek egyet, hogy a szaktárca tavasszal harmadik érettségi vizsgaszessziót bonyolítson le. „Meg kell őrizni az érettségi komolyságát. Ezek a módosítások az oktatás minőségének rovására mennek” – vélekedett a rektorhelyettes.
Ezzel szemben János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora a Krónikának úgy nyilatkozott: eddig nem foglalkoztak azzal a lehetőséggel, hogy felkészítőket tartsanak középiskolát végzett diákoknak, de a tanügyi törvényt módosító kormányrendeletet mindenképpen figyelembe veszik. Elmondása szerint, ha igény mutatkozik rá, a Nagyváradi Állami Egyetemhez hasonlóan ők is szerveznek érettségi előkészítőt azok számára, akiknek még nem sikerült oklevelet szerezniük, de ez kimondottan az iskolai felmérőre vonatkozna.
A Nagyváradi Állami Egyetem szenátusa már holnap dönt a felkészítő központ működtetéséről, néhány napon belül pedig már a felvételit is meghirdetik a diákok számára. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen minden tantárgyból indíthatunk képzést” – magyarázta Constantin Bungău rektor. Mint hangsúlyozta: az egy éves felkészítő ingyenes lesz a diákok számára, hiszen a projektet a szaktárca finanszírozza.
Elfogadják külföldön az érettségi oklevél helyett kiadott igazolást
A külföldi felsőoktatási intézmények is elfogadják azt az igazolást, amit érettségi oklevél helyett kapnak az idei vizsgán sikeresen szereplő végzős diákok – biztosította a leendő felvételizőket Remus Pricopie tanügyminiszter.
A tárcavezető a Digi 24 hírtelevízió egyik műsorában beszélt arról, hogy az igazolások kibocsátását ezen a héten kezdik, a dokumentumok pedig egy éven keresztül lesznek érvényesek – állítása szerint ez idő alatt az érettségi diplomák nyomtatása körüli kérdéseket is tisztázzák.
Hasonlóan vélekedett Király András oktatási államtitkár, aki elmondta: a minisztériumhoz nagyon sok panasz érkezett, amiért a diákok nem kapnak érettségi oklevelet, ezért nem tudnak beiratkozni a külföldi egyetemekre. „A szaktárcától mindegyik idén vizsgázott diák egyforma igazolást kap, amit a nemzetközi egyezmények alapján a külföldi felsőoktatási intézményeknek is el kell fogadniuk” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es államtitkár.
Mint kifejtette: az oklevelek kiállítását a közbeszerzési folyamat késése akadályozza, ez néhány hónapig biztosan elhúzódik, ezért kapnak a leérettségizett fiatalok a tanfelügyelőségek pecsétjével ellátott igazolást.
Az államtitkár állítását egy szatmárnémeti édesapa is megerősítette, aki a Krónikának elmondta: lánya – a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse – a nagy-britanniai University of Birmingham fizika szakára nyert felvételt, így levélben értesítették az egyetemet arról, hogy egyelőre csak igazolást tudnak benyújtani, és azt a választ kapták, hogy ideiglenesen elfogadják ezt a dokumentumot.
Danku Pál hozzátette: segítségükre volt az is, hogy a román oktatási tárca honlapján elérhetőek voltak az érettségi eredmények, így az angliai intézmény hivatalos helyen is tájékozódhatott. A Szatmár megyei végzősök közül egyébként sokan jelentkeztek magyarországi egyetemekre, a diákok pedig az online felvételi rendszerbe legkésőbb július tizedikéig tölthették fel a dokumentumokat. Az egyik érintett diák elmondta: úgy tudja, hogy a külföldön érettségizettek legkésőbb szerdán, e-mailben pótolhatják az iratcsomót, így reménykedik abban, hogy nem lesznek gondjai az évkezdéssel.
Mint ismeretes, a szaktárca azért kénytelen igazolásokat adni az érettségi oklevelek helyett, mivel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálatot indított a Romdidac nevű – korábban állami tulajdonban lévő, de néhány éve privatizált – cég ellen, amely a rendszerváltás óta az egyetlen olyan vállalat, amely állami megbízást kap a diplomák kinyomtatására.
A DNA felszólítására a minisztérium felbontotta a Romdiackal kötött megállapodást, az új megbízatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásnak azonban még nem jutottak a végére. Remus Pricopie a Digi 24-nek úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan két héten belül eldönti, hogy kinek adják át a nyomtatás jogát, a kiválasztott vállalat azonban minden bizonnyal az állami nyomda lesz.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!