Építkezne 2013-ban az EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt nehéz, de eredményes évet zár: alig egy év alatt sikerült megvetnie a lábát az erdélyi magyar politikai életben – jelentették ki az alakulat vezetői Nagyváradon.

2012. december 27., 18:092012. december 27., 18:09

Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula alelnökök, valamint Csomortányi István partiumi szervezési igazgató a bihari megyeszékhelyen csütörtökön megtartott évértékelő sajtótájékoztatón eredményesnek nevezték a 2012-es évet. Emlékeztettek arra, hogy még egy év sem telt el a Néppárt első országos küldöttgyűlése óta, ehhez képest már két választáson is bizonyítottak. Komoly eredményként könyvelhető el szerintük, hogy a helyhatósági és a parlamenti választások közötti hónapok alatt – dacára az alacsony részvételnek – a Néppárt közel megkétszerezte támogatottságát, továbbá az is, hogy néhány nagyobb városban – Marosvásárhely, Nagyvárad, és Nagykároly – megközelítették az öt százalékos küszöbértéket. „Van tehát mire építkeznie az EMNP-nek” – vonták le a következtetést a sajtótájékoztatón. A néppártiak szerint 2013 az építkezés éve lesz, ugyanis országszerte számos községből érkeztek megkeresések néppárti szervezetek alakítására. Az alakulat politikusai szomorúnak tartják, hogy 600 ezerre tehető azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik nem mentek el szavazni, vagy román pártokra szavaztak.

„A Néppárt továbbra is feladatának tekinti a távol maradók megszólítását, ugyanakkor fontosnak tartja az erdélyi magyar politikum hitelének visszaszerzését. Arra fogunk törekedni az elkövetkezőkben is, hogy alakuljon ki párbeszéd az erdélyi magyar pártok között, és valósuljon meg a teljes körű nemzeti együttműködés az erős érdekképviseletért. Új egységre van szükség – akár az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében –, amelyben minden párt és szervezet saját értékrendjének megőrzése mellett politizálhatna” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. Szerinte ahhoz, hogy az összefogás megvalósulhasson, és elkezdődhessen a közös munka, elengedhetetlen, hogy az RMDSZ hozza nyilvánosságra, milyen szándéknyilatkozatot kötött az újra hatalomra került Szociálliberális Unióval (USL). Mindemellett a néppártiak az MPP választási szerepét is bírálták. Szerintük helyi- és középszinten a néppártiakkal azonos értékrendet valló polgári tömörülés régi-új vezetősége miatt félő, hogy előbb-utóbb az anyaországi Magyar Demokrata Fórum sorsára fog jutni az általuk „szatelit-pártnak” nevezett MPP.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés