Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő az EP kedd esti vitájában elhangzott felszólalásában sajnálatosnak nevezte, hogy az európai törvényhozás nem fektet kellő hangsúlyt az őshonos nemzeti kisebbségek elleni intolerancia, ellenük irányuló gyűlöletkeltés és megfélemlítés problémájára.
2013. március 13., 17:562013. március 13., 17:56
„Ez nagyon is mindennapos jelenség itt az unió területén, például Romániában, ahol anyanyelvhasználatuk, nemzeti hovatartozásuk miatt félemlítik meg az őshonos magyar kisebbséget, vagy egyenesen másodrendű állampolgároknak nyilvánítják őket kormányok vezetői, mint például Szlovákiában” – jelentette ki Gál Kinga.
Az ülésen Tőkés László erdélyi EP-képviselő azt javasolta, hogy az idegengyűlölet, a cigányellenesség és az antiszemitizmus sorába a törvényhozás vegye be a hagyományos etnikai kisebbségeket sújtó diszkriminációt is. Ennek kapcsán külön is kitért a Romániában felerősödött magyarellenességre, egyúttal beszámolt a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésről is, a kisebbségi magyarság közösségi önrendelkezésében jelölve meg „az állampolitikai szinten is megnyilvánuló, soviniszta magyarellenesség leghatékonyabb ellenszerét”.
Végül Gál Kinga és Tőkés László képviselőknek – saját, néppárti frakciójuk támogatása hiányában – nem sikerült elfogadtatniuk az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó szövegmódosító indítványaikat. „Ebből is kitűnik, hogy az egyesült Európában az elemi kisebbségi jogoktól még igen hosszú út vezet az autonómiáig…” – jegyezte meg szerdai közleményében a történtek kapcsán Tőkés László.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!