Elutasította a TVR vezetőtanácsa a bércsökkentést

Elutasította a román köztelevízió vezetőtanácsa szerdán Stelian Tănase elnök-vezérigazgató azon tervezetét, amelynek értelmében a hatalmas adósságokat felhalmozó TVR alkalmazottainak munkaidejét hat órára, a béreket pedig 20 százalékkal csökkentették volna.

2014. június 26., 19:222014. június 26., 19:22

Debreczeni Hajnal, a vezetőtanács RMDSZ által delegált tagja csütörtökön portálunknak megerősítette a hírügynökségi értesülést. A testület következő ülésére július 9-én kerül sor, Debreczeni szerint akkorra várnak Stelian Tănasétól alternatív javaslatot.

Az eddig ideiglenesen kinevezett Tănasét egyébként a parlament két házának múlt hétfői együttes ülésén választották ténylegesen a TVR elnökévé, akkor a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva máris arról beszélt, hogy a tévétársaság jelenlegi nyolc csatornája közül négy – a TVR News, a TVR 3, a TVR HD és a TVR Moldova – működését nem szavatolja a parlament által 1994-ben elfogadott, a televízió-társaság működését és felépítését előíró 41-es törvény, meglebegtetve ezek megszüntetésének lehetőségét. A mostani vezetőtanácsi ülésen viszont csak egy napirendi pont szerepelt, nem esett szó az említett csatornák sorsáról.

Amint arról már beszámoltunk, a bér- és munkaidő-csökkentésről szóló tervezet először május 28-án került a vezetőtanács napirendjére, ez ellen azonban az alkalmazottak egy része már előző nap japánsztrájkba kezdett, az ülés idején pedig mintegy kétszáz alkalmazott tiltakozott a bukaresti székház udvarán.

A testület végül elhalasztotta a döntést, Debreczeni Hajnal akkor azt nyilatkozta: a vezetőtanács határozottan ellenezte a javaslatot, alternatív megoldások keresését részesítve előnyben.

Dragoş Bocanaciu, a szakszervezet elnöke szerint például a társaság indokolatlanul nagy összegeket dob ki az ablakon külső munkatársak kifizetésére, külső műsorok gyártására, holott a TVR elég alkalmazottal rendelkezik ahhoz, hogy jó szervezés mellett saját műsorokkal töltse ki a műsorrácsot. A köztévénél 2012-ben nagyarányú leépítések voltak, 2013 végére mégis 787 866 013 lejes adósságot halmozott fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés