
Elhunyt Kostyák Alpár, zenetanár, tévészerkesztő, népzenész – tudatta a Kolozsvári Televízió Kisebbségi Szerkesztősége.
2016. október 04., 20:422016. október 04., 20:42
Kostyák Alpár 1957. október 17-én született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában végezte, 1981-ben diplomázott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zenetanári szakán. Ezt követően a csíkszeredai zeneiskola tanáraként dolgozott 1986-ig, majd a Városi Művelődési Ház és a Hargita megyei Népi Alkotások Háza zenei szakirányítója volt.
1990-1992 között a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség tanácsosa, 1994-től pedig a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar szerkesztőségének tagja. Televíziósként elsősorban a népzenei és komolyzenei adások szerkesztését vállalta, de közkedveltek voltak szórakoztató jellegű műsorai is, melyekben hangsúlyt fektetett a hagyományos erdélyi népi kultúra bemutatására. Életének meghatározó részét népzenei tevékenysége töltötte ki.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítójaként szívügye volt a népi hagyományok ápolása. Tagja volt több népzenei együttesnek, közöttük a kolozsvári Bodzafának, a csíkszeredai Barozda együttesnek, valamint 24 éven át állandó tagja volt a Tarisznyás zenekarnak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.