Elhunyt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök – jelentette be közleményben a Bush-család szóvivője. Kilencvennégy éves volt.
2018. december 01., 10:042018. december 01., 10:04
2018. december 01., 10:062018. december 01., 10:06
Jim McGrath, a család szóvivője közölte: idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. A bejelentés után közös közleményt adtak ki George H.W. Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat. „A legjellemesebb ember és a legjobb apa” – írták, és hálát adtak életéért.
előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt.
Az amerikai sajtóban megjelent első méltatások úriemberi modorát említik és kiemelik, hogy mindig ragaszkodott a hagyományos amerikai értékrendhez. Emlékeztetnek rá, hogy egészen tavalyig aktív életet élt – a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg –, tavaly óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 esztendeig élt házasságban, idén áprilisban hunyt el.
A The Washington Post című lap szerint halála egy korszak végét jelenti. A volt elnököt nagylelkűség és udvariasság jellemezte, ugyanakkor versenyszellem és nagyon nagy ambíció is lakott benne.
– írta a washingtoni lap.
A The New York Times „képzett bürokratának” és „diplomáciai játékosnak” nevezte idősebb Busht, aki „a Szovjetunió összeomlása és Kelet-Európa felszabadulása alatti árnyalt kormányzásával segített véget vetni a négy évtizedes hidegháborúnak és a nukleáris fenyegetettségnek”.
A CNN hírtelevízió a többi között megemlítette, hogy 1836 óta az első olyan elnök volt, aki alelnökként szállt küzdelembe a Fehér Házért és megválasztották, és
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.