Elhunyt Bajor Imre színművész

Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész – erősítette meg a művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje.

MTI

2014. augusztus 06., 16:562014. augusztus 06., 16:56

Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).

A közönség a Szomszédok című teleregény Oli nevű fodrászfiújaként ismerte és szerette meg. Itt hangzott el az általa kitalált köszönés, a „Csóközön”, amely olyan nagy tetszést aratott, hogy országjáró önálló estjének is ezt a címet adta. Bajor Imre a kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője volt a Rádiókabaréknak, nagy sikerű magánszámának refrénjét máig emlegetik: „Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó”.

Szerette a filmezést is, ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként bolondozott.

A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című humoros műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Közismert sztár volt, magánélete nyitott könyv voltak a rajongók számára. Évekig élt együtt Hámori Eszter színésznővel, két gyermeke anyjával. Fellépései előtt egész életében lámpalázas volt, mert fontosnak tartotta, hogy minden este megnyerje a közönség szívét. A fellépés előtti stresszről így nyilatkozott: „Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát”.

Bajor Imre egészsége 2011 elején megrendült, kórházba került, egy hónapig pihent, aztán visszatért a Heti hetesbe és a színpadra is. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. Kínába is elutazott gyógykezelésre, de végül nem tudták meggyógyítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés