Egyezség hiányában saját jelölteket állít a Néppárt

A Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel csütörtökön folytatott egyeztetését követően Szilágyi Zsolt EMNP-elnök úgy vélekedett, a kolozsvári tárgyaláson a szövetség attól is elállt, amiben decemberben már megegyeztek. Kijelentette: tudomásul veszik, hogy az RMDSZ sehol nem akar összefogást, így saját jelölteket állítanak az önkormányzati választásokon.

Krónika

2016. január 28., 18:402016. január 28., 18:40

2016. január 28., 19:012016. január 28., 19:01

Szilágyi emlékeztetett: decemberben megegyeztek abban, hogy a marosvásárhelyi előválasztások nyertesét, az RMDSZ-es Soós Zoltánt a három erdélyi magyar párt közös jelöltjeként mindhárom párt logójával indítják el a választási versenyben. Az RMDSZ viszont most már ahhoz ragaszkodik, hogy Soós Zoltán független jelöltként vegyen részt a választáson. A politikus megalapozatlannak tartotta az RMDSZ állítását, miszerint a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek számára a koalíciók megkötését. Hozzátette, a törvény vitatott paragrafusa érvényben volt a két korábbi választáson is, és nem jelentett akadályt például a Német Demokrata Fórumnak abban, hogy Temesváron román pártokkal szövetkezve induljon az önkormányzati választásokon. Szerinte a törvénycikkelyre való hivatkozással az RMDSZ csupán kibúvót keres az összefogás alól, és a pártérdeket próbálja érvényesíteni a közösségi érdekkel szemben.

Szilágyi kijelentette: pártja tartja magát ahhoz, hogy Marosvásárhelyen Soós Zoltánt támogassa, a csütörtöki megbeszélés után azonban arra készül, hogy Erdély más településein önállóan állítson polgármesterjelölteket és önkormányzati jelöltlistákat. Az EMNP elnöke emlékeztetett rá: pártja korábban közös választási párt bejegyzését javasolta. Érzékelvén az RMDSZ elutasítását, a csütörtöki tárgyaláson azt javasolta, hogy koalíciós jelöltlistákkal erősítsék a képviseletet azokban a megyékben, ahol kisebbségben van a magyarság. Amikor az RMDSZ ezt is elutasította, akkor azt javasolták, hogy egyezzenek meg, hol nem indítanak jelölteket egymás ellen. Az RMDSZ viszont ezt sem fogadta el.

A néppárt vezetője komolytalannak tartotta az RMDSZ javaslatát, hogy a szövetség listáira kerüljenek fel az EMNP jelöltjei. Úgy vélte: nincs garancia arra, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott EMNP-jelöltek megőrizhetnék politikai identitásukat. Szerinte az RMDSZ bármikor leválthatná őket az önkormányzati tisztségekből, és a saját jelöltjeit küldhetné helyettük.

Az EMNP kolozsvári sajtótájékoztatóján részt vevő Bereczki Ferenc, az alakulat Maros megyei szervezetének elnöke úgy vélekedett, Marosvásárhelyen az a furcsa helyzet alakult ki: amikor az EMNP azért küzd, hogy az RMDSZ-es Soós Zoltán megnyerje a polgármester-választást, a közös jelölt saját pártjának országos vezetősége viszont akadályozza ezt. Egyértelműnek tartotta ugyanis, hogy Soósnak akkor lehetnek esélyei, ha koalíciós jelöltként indul, és a magyar pártok az önkormányzati testületbe is koalíciós listát neveznek be.

Szilágyi Zsolt az MTI kérdésére elmondta, a csütörtöki tárgyaláson csak abban tudtak megegyezni, hogy mindkét félnek fontos a magyar választók mozgósítása az önkormányzati választásokon. Hozzátette: a tárgyalás anélkül fejeződött be, hogy újabb tárgyalási fordulóról egyeztek volna meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés