Több mint ötven országos csúcs, világversenyeken elért kiemelkedő eredmény fűződik a nevéhez. Pályafutása során több tízezer kilót emelt a magasba. Ştefan Taşnadit nemrég fogadta díszpolgárává a Kolozs Megyei Tanács, az egykori súlyemelő pedig könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést, és hogy immár többen is Tasnádi Istvánként üdvözölték.
2015. március 04., 11:582015. március 04., 11:58
– A kiváló sportolókról mindig legendák keringenek. Állítólag úgy figyeltek fel önre, hogy a kolozsvári Clujana gyárban dolgozva hihetetlen súlyt emelt fel. Valóban így kezdődött?
– Ez valóban csak legenda, mert minden a szakiskolában kezdődött. Tornaórán a tanárom találkozott az akkori Viitorul Sportiskola egyik vezetőjével, Alexandru Voicuval, s beajánlott. Így kezdtem el a súlyemelést, amit a szüleim nem elleneztek. Csupán a bokszot nem szívlelték, olyankor azt mondtam nekik, hogy súlyemelő edzésre járok. A Viitorultól vittek el katonának, s kerültem a Steauához. Ekkor már országos bajnoki bronzérmet nyertem szakításban.
– Újabb legenda: egy bukaresti incidens miatt vált fokozottan motiválttá, hogy még jobb eredményeket érjen el. Mi is történt?
– Az egyik motivációs tényező még Kolozsvárhoz kötődik. Kézilabdázni is jártam, s az edzőm azt mondta, ilyen bokával senki nem lehet jó sportoló. A másik valóban a Steauához kötődik. Az edzőm közölte: nem lát bennem elég erőt ahhoz, hogy jó eredményeket érjek el, ezért tényleges katonai szolgálatot is kellett teljesítenem. Akkor fogadtam meg: minden egyes steauás versenyzőt meg fogok előzni. Ez később sikerült is, 1976-tól 1984-ig minden évben országos bajnok lettem. A sors fintora, hogy a Steaua edzője, Ştefan Achim, később a válogatott edzője lett, s együtt kellett dolgoznunk éveken át. De mivel nemcsak országos bajnok voltam, hanem csúcstartó is, az eredményeim rákényszerítették, hogy beválogasson.
– A kommunizmusban talán a sport volt az egyetlen kitörési pont. Lehetett Nyugatra utazni, s ezt egyesek ki is használták, ön mégis mindig hazatért. Miért?
– Voltak barátaim, akik – főleg miután Los Angelesből is hazajöttem – azt mondták, nem vagyok normális. Én azonban az idős szüleimre gondoltam, harmadik, legkisebb gyermekként úgy éreztem, nekem kell gondot viselnem rájuk. Soha nem bántam meg, hogy Erdélyben maradtam.
A teljes interjú az Erdélyi Napló március 5-én megjelenő 9. lapszámában olvasható.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
szóljon hozzá!