
Fotó: Veres Nándor
A szokatlanul hideg, csapadékos időjárás miatt a Hargita megyei méhészeknek idén jelentős jövedelemkieséssel kell számolniuk – hívta fel a figyelmet Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke.
2014. június 26., 15:372014. június 26., 15:37
A szakember elmondta, esőben nem repülnek a méhek, de az sem hozna gyökeres fordulatot, ha csak borús lenne az idő, ugyanis napközben az évszakhoz képest meglehetősen alacsony a hőmérséklet. A hideg és az eső miatt leállt az akácnektárhordás, miközben a fák szépen virágoznak. Ha a szél leveri a virágokat, azonban megsérülnek, földre hullanak, abból nehezen gyűjtenek nektárt a méhek.
A nektárképződéshez éjszaka legalább 12 Celsius fok-ra lenne most szükség, napközben 22-23 fok volna az optimális. Mivel pillanatnyilag nincs akác utánpótlás, ezért ami nektár a kaptárban van, abból a fogyasztanak a méhek, mi több, a gazdáknak cukrot és vizet is kell adagolniuk a kaptárokba. Lázár Tibor szerint nem kérdés, hogy a terméskiesés miatt a méz ára jelentősen megnövekszik az idén.
A Méhtenyésztők Egyesületének Temes megyei elnöke, Casian Brebu ugyanakkor a 7határ portálnak úgy nyilatkozott, a gazdák felelőtlen vegyszerhasználata is tizedeli a rajokat. „A méhészeink tavasszal még az egészséges és erős méhcsaládokban bíztak, de most azt kell tehetetlenül szemlélniük, ahogy a növényvédőszerek miatt hullnak el a családok\" – mutat rá Brebu.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!